Gyermekkora és ifjúsága

Megverték, csúfolták, nem értették meg – egy gyermek, aki más mint a többiek

Menekülés egy keményszívű környezetből a természetbe: „Itt megtapasztalhattam Istent“

Bruno Gröning 1906. május 30-án született Danzig-Olivában, August és Margarethe Gröning hét gyermeke közül a negyedikként. Szülei már korán felfigyeltek fiuk különleges voltára, pl. félénk állatok, mint pl. nyulak, őzek maguktól odamentek hozzá és hagyták magukat megsimogatni.

Minél idősebb lett Bruno Gröning, környezete annál idegenebb lett számára. Gröning azt mesélte, hogy otthon néha kékre-zöldre verték. Ahogy elmondta, az ütések nem fájtak, de meg nem értettnek érezte magát.

Környezetének keményszívűsége miatt kiközösítve, a kis Bruno a természetbe menekült. Jobban vonzódott az állatokhoz, fákhoz, bokrokhoz, mint némely emberekhez. Gyakran órákra eltűnt az erdőben.

„Itt megtapasztalhattam Istent. Minden bokorban, fában és minden állatban, sőt még a kövekben is. Órákon keresztül álldogáltam elmélyülve – tulajdonképpen az idő megszűnt számomra - és mindig úgy éreztem, mintha egész bensőm kitárulna a végtelenség felé.“

A vele hasonló korúak verekedéseiben soha sem vett részt. Így ő lett a gonosz gúnyolódások tárgya, akit megvertek és büntettek, mer tő más voltg, mint atöbbiek.

Szívesen látott gyógyulások embereknél és állatoknál

Idővel felismerhetővé vált Bruno Gröning lényében az, aminek köszönhetően a nyilvánosság rivaldafényébe került. Jelenlétében emberek és állatok, gyógyultak meg. Különösen az első világháborúban kereste fel gyakran a kórházakat, ahol őt szívesen látták. Ha megjelent, a sebesültek jobban érezték magukat, és sokan meggyógyultak. Betegek is üzentek édesanyjának, azzal a kéréssel, hogy jöjjön el hozzájuk a kis Brunóval. A családban és ismerősök körében szívesen fogadták a kisfiú gyógyító képességét.

Vágyakozás az önállóság után

Bruno Gröning így ír életrajzában. „Már kis- koromban megszabadultak jelenlétemben szenvedéseiktől a beteg emberek, és gyerekek, de felnőttek is veszekedéskor, ingerült állapotban néhány szavamtól teljesen megnyugodtak. Már gyerekként észrevettem, hogy a félénk, vagy rosszindulatúnak tartott állatok hozzám jóindulatúak és szelídek voltak. Ezzel szemben a szülői házzal való kapcsolatom különös és feszült volt. Ezért hamarosan teljes önállóságra törekedtem, hogy kikerülhessek a meg nem értettségből, amit családom irányomban tanúsított.“