Életrajza és életének döntő állomásai

Előkészületek a későbbi működésre

Ráerőltetett és félbehagyott tanulmányok

Az általános iskola ötödik osztálya után Bruno Gröning kereskedői szakképzésbe kezdett. Ezt azonban két és fél év után apja nyomására kénytelen volt abbahagyni. A pallér azt akarta, hogy fia hozzá hasonlóan építészeti szakmát tanuljon. Ácsnak taníttatta, de itt sem juthatott el a záróvizsgákig. A háború utáni zűrzavaros gazdasági helyzet nem tette lehetővé. Negyedévvel inasidejének befejezése előtt a cég megbízások hiányában bezárt. A rákövetkező időkben különböző tevékenységekkel foglalkozott. Egon Arthur Schmidt így ír a következő időkről:

„Minden munka sikerült amibe belefogott“

„Azonkívül különböző munkatársai, mint különleges ismertetőjelről számoltak be arról; hogy bármilyen munkához is nyúlt, az mind sikerült neki; órák, rádiók javítása, vagy lakatosmunkák. A műszaki dolgokban különösen ügyes volt. Soha sem vonakodott a legdurvább, a testileg legnehezebb munkák elvégzésétől sem. Kikötőmunkásként ugyanúgy húzta a kötelet, mint társai. Nem rejtette véka alá, hogy ez hozzátartozott ahhoz az úthoz, amely őt a mélységen átvezette, hogy eljusson a magasságba. Egy régi kínai közmondás mondja: „Aki sohasem ment mocsáron keresztül, abból nem lehet szent.“ Régebbi munkatársaitól fennmaradtak bizonyítványok, amelyek közül az egyik nemrég a kezembe került és ebben az állt, hogy egy éves közös munka után ennek a munkásnak Bruno Gröning volt a legrendesebb, legjobb munkatársa, akivel valaha is együtt dolgozott, és az elképzelhető legjobb emlékei vannak róla.“

Esküvő és családi sorscsapások

Huszonegy évesen megházasodott. De felesége egyáltalán nem értette meg őt. Egy polgári családi élet korlátjai közé akarta kényszeríteni, és gyógyításait hóbortnak tekintette. 1931-ben és 1939-ben született fiai, Harald és Günter, mindketten 9 éves korukban haltak meg. Noha számtalan ember gyógyulhatott meg Bruno Gröning által, Gertrud Gröning nem hitt férje gyógyerejében. Nem rá bízta a gyerekeket, hanem az orvosokra. De a hagyományos orvoslás nem tudott rajtuk segíteni. Mindkét fiú kórházban halt meg, Harald 1940-ben Danzigban, Günter 1949-ben Dillenburgban. Bruno Gröning számára ez volt élete legnagyobb sorscsapása. Évekkel később is megkönnyezte, ha fiairól beszélt.

A két világháború közötti időszak előkészület volt későbbi működéséhez. Jó néhány rossz tapasztalatot kellett elkönyvelnie, hogy az embereket minden élethelyzetükben megérthesse, és bajaikban velük érezhessen.

Lövés helyett segíteni – a fronton és a hadifogságban

A második világháborúban, 1943-ban behívták a Wehrmachtba. Ott nézeteltérései támadtak feletteseivel. Amiatt, hogy vonakodott emberekre lőni, a hadbírósággal fenyegették meg. Végül mégis a frontra kellett mennie. Megsebesült, orosz hadifogságba került és 1945-ben, mint hazájából száműzött került Nyugat-Németországba.

Bruno Gröninget a háborús idők alatt csak az a vágy fűtötte, hogy minél többet segíthessen. Sőt a fronton is megragadott minden alkalmat, hogy társaiért és a civil lakosságért bevesse magát.

Egy orosz faluban lehetővé tette az éhhalál küszöbén lévő embereknek, hogy hozzájussanak a hadsereg élelmiszer-készletéhez. A fogság alatt bajtársainak jobb ruházatot, élelmet és jobb szállást harcolt ki. Sok embert gyógyított meg, akik felpuffadtak az éhezéstől. A háború borzalmai között egy embert sem ölt meg, de számtalannak segített.

Válás és az emberekhez való odaadás

1945-ben kiszabadult a fogságból, a hesseni Dillenburgban új egzisztenciát épített fel, és családját is odahozatta. Miután a második fiú is meghalt, és felesége minden segítésre irányuló tevékenységét meg akarta tiltani, elvált tőle. Kötelességének érezte, hogy a gyógyító erőt, amivel rendelkezett, minden emberhez eljuttassa. Azt mondta: „Nem egyes emberekhez tartozom, hanem az egész emberiséghez.“

1949 elején útja a Ruhr-vidékre vezetett. Egyesek beszámolói következtében mind többen figyeltek fel Bruno Gröningre. Házról házra járt, mindig oda, ahol szükség volt rá. Így működött kis körben, amíg 1949 márciusában elfogadta egy herfordi mérnök meghívását, hogy látogassa meg a fiát.