Forradalom az orvostudományban?

Forradalom az orvostudományban?

Revue, 1949.8.14: című folyóirat kűzd egy sorsdöntő kérdés

A HERFORDI CSODATEVŐ BRUNO GRÖNING, aki 1949 májusában és júniusában reménytelen betegek ezreit gyógyította meg, további működését Észak-Németországban saját információik szerint az orvosok és hatóságok türelmetlensége ellehetetlenítette. 1949. május 3-án megtiltották Bruno Gröningnek, hogy tovább gyógyítson. Június 29-ével Gröning visszalépett a nyilvánosságtól. Bruno Gröning nem tünt el, és a kérdések sem maradtak megválaszolatlanok csodálatos gyógyításai után, mert a Revue utat nyitott Gröningnek egy nagy klinikához, hogy elfogulatlan orvosok előtt bizonyítsa be gyógyerejét. Ezzel a Revue lehetőséget adott Gröningnek, hogy modern tudósok előtt igazolja, hogy gyógyíthatatlan betegségeket képes meggyógyítani. A Revue ma elkezdi 150 megtámadhatatlan kísérlet eredményének nyilvánosságra hozatalát. Olvassák el, miről számolnak be Bongartz és Laux riportereink a Revue-ben Prof. Dr. Fischer orvos-pszichológus és orvos vezetésével.

A REVUE TERVE

A Revue ma egy olyan publikáció közlésébe kezd, amelynek témája messze túlmutat a puszta újságírói feladaton. Középpontjában egy egyszerű, ám néhány hónapon belül híressé vált ember, Bruno Gröning áll, aki Herfordban és több más városban csodálatos, de rejtélyes módon gyógyíthatalannak tartott betegek ezreit gyógyította meg vagy lényeges javulást idézett elő. Egy politikus, tudós, vagy művész sem foglalkoztatta ennyire az embereket a háború utáni években, mint Bruno Gröning. Sőt más országok, mint Anglia és Amerika is mélyen megilletődtek hírneve és a szenzációs újsághírek alapján, amelyek magasztalták, kételkedtek, vagy éppen nagyképűen elutasították. A gúnyos megvetést a szenzációk, az ellenőrizetlen hírek és ellentmondásos elbeszélések táplálták. Ezek majdnem mind nélkülözik a szükséges komolyságot, a felelősséget, elfogulatlanságot és a tudást a probléma fontosságáról, ami Bruno Gröning által az orvosi szakviták szűk köréből egy éjszaka leforgása alatt a nyilvánosságra jutott.

A Revue egészségügyi szakdolgozói egy másik témával kapcsolatban már hosszabb ideje foglalkoztak a betegségek lelki okainak kérdéseivel, és az ezekre irányuló kutatások Németországban gyakran figyelmen kívül hagyott, német területeken kívüli fejlődésének tanulmányozásával. Gröning esetében nemcsak a csodadoktor személyéről van szó, hanem a betegek pszichoteriápiás kezelése során a lelki okok jelentős kérdéseiről és ezeknek az okoknak a figyelembevételéről is. Lehetséges, hogy Gröning a lelki betegségek kezelésének fenoménja. Amikor ezért Észak-Németországban a Gröning körüli kampány, akinek a működési területén egyes napokon több mint 6000 ember gyűlt össze, egyre kaotikusabb formát öltött, a Revue, egy képes újságtól szokatlan elhatározásra jutott.

Eközben az ellentét Gröning számos követője és a kevés, de befolyásos ellenfele között az elviselhetetlenségig fokozódott. Egy orvosi bizottság és a hatóságok Herfordban gyógyítási tilalmat adtak ki. Herfordban, Hamburgban, és sok más városban azonban a betegek ezrei vártak továbbra is a csodatévő segítségére. A hivatalos hatósági fórum is tanácstalan volt a Gröning-jelenséggel szemben, úgyhogy magának a fenoménnak egy szerencsétlen végtől kellett tartania. Felőrlődik-e Gröning az ellenfelek és a hívők tábora között? Vagy elmerül ez az egyszerű, intellektuálisan gyámoltalan, de igazi küldetéstudattól és becsületes segíteni akarástól vezérelt ember, Gröning a „pártfogók“ tengerében, akik megkörnyékezték őt, gyógyerejéből tőkét kovácsoltak és feltárták gyenge oldalát ellenfeleinek? Vagy megadná-e a lehetőséget Németországban egy egészségügyi vagy tudományos intézmény, becsületes kutatási ösztöntől hajtva Bruno Gröningnek, hogy képességeit orvosi szempontból felülvizsgálja, amire az USA-ban már bármelyik nagyobb klinika, minden további nélkül hajlandó volna? Hiábavaló tárgyalások után június végén attól kellett tartani, hogy Gröning felőrlődik. Az a kérdés pedig, hogy elismerik-e csodálatos jótékony lelki befolyásoló képességét vagy pedig bebizonyítják, hogy állítólagos képessége hamis, sőt szélhámosság, a szenvedők milliói számára megválaszolatlan maradt.

Ebben az időpotban a Revue elhtározta, hogy külön riporterekből álló csoportot küld Észak-Németországba, amihez Helmut Laux, Heinz Bongartz tudós, és Dr. H.G. Fischer, marburgi orvos-pszichológus is csatlakozott. A csoportnak fel kellett keresnie Gröninget, akinek nyomai már kezdtek eltünedezni. A Gröning által kezelt esetek többségének megvizsgálásával meg kellett győződnie a gyógyulások sikeréről vagy sikertelenségéről. A Revue stábjának a vizsgálat pozitív kimenetele esetén képet kellett kapnia a Gröninggel kapcsolatos viszonyokról és magáról Gröning személyéről. Ezen kutatások eredményei alapján az volt a feladatuk, hogy Gröninget elválasszák környezetének kedvezőtlen hatásaitól, és egyengessék útját. a hívők, orvosok és bürokratikus hatóságok tömkelegében. Gröningnek saját beleegyezésével menedéket kellett kapnia egy ismeretlen, félreeső helyen. Ugyanakkor a Revue stáb előkészületeket tett arra, hogy az elővizsgálatok megfelelő kimenetele esetén egy vezető német egyetemi klinikát megnyerjenek munkatársnak. Egy tudóscsoport előtt biztosítani kellene a lehetőséget Gröningnek, hogy tudását bebizonyítsa. Siker esetén további műkődéséhez segítséget kellene adni. Sikertelenség esetén a negatív eredmény megtámadhatatlan bizonyítékát kellene a nyilvánossság elé tárni. Ez volt a Revue terve.

A terv megvalósítása 1949. június 28-án kezdődött el. Nehézséget, kalandot és meglepetéseket hozott. De a terv sikerült anélkül, hogy a nyilvánosság – az ügy éredekében – a mai napig erről bármit is megtudott volna. A terv szerint Gröning 1949. június 29-én 23 óra 45 perckor eltűnt Hamburgban. A Revue ma megkezdi a riporterek és vezető orvosok részletes beszámolójának közlését a legnagyobb és legmeglepőbb orvosi kisérletek előzményéről és történetéről, ami egy folyóirat segítségével valaha is megvalósulhatott.

Bruno Gröning: a lélekgyógyász fenomén

Helmut Laux és Heinz Bongartz Fischer professzor pszichológus vezetése alatt

Bruno Gröning nyomában

Az orvosok hozzáállása

Június 29-én indultunk el Frankfurtból, pontosan azon a napon, amelyiken Gröning Hamburgból olyan nyomtalanul eltűnt. Mi, újságírók természtesen kíváncsiak voltunk. Fischer professzor tartozkodó volt, noha kíváncsiságát ő sem tudta teljesen elrejteni. De ő határozott volt atekintetben, hogy a Gröning esetet szisztematikusan közelítse meg, illetve lassan és lelkiismeretesen hozzon ítéletet. Fischer professzorral való együttműködésünk az első naptól kezdve kitűnő volt. Ő már elsajátította a gyakorlati orvosi ismereteket. Mint általános orvos, képes volt a kórleleteket, azoknak romlását vagy javulását megítélni. Másfelől pszichológus volt, és a pszichoanalízís (lelki kutatás) és pszichoterápia (lélekgyógyászat) segítségével praktizált. Gröning módszerének a lélekgyógyászat körébe kellett tartoznia, ha valóban hatásosnak bizonyul. Vagy Gröning rendelkezett másféle erőkkel is, amelyek a pszichoterápiának még ismeretlenek.

Június 29-én este érkeztünk Bielefeldbe, és a véletlen Fischer professzornak egy régebbi ismerőse által előszőr a Bethel gyógyintézet vezetőjéhez, Schorsch professzorhoz vezetett el bennünket. Schorsch professzor, aki hozzájárult a Gröning ellen hozott gyógyítási tilalomhoz, fontos ember volt az orvosi bizottságban. Eleinte minket, mint a sajtó munkatársait nem is akart látni, csak Fischer professzort fogadta, és beszámolt Gröningről nyert benyomásáról: „Ő egészen egyszerű ember, mindenek előtt nincs ‚karizmája‘.“ Azok számára, akik ezt a szót nem értik, hozzá kell fűznünk, hogy a tudósok ezalatt küldetést értenek. Schorsch úgy vélte, a vallásos küldetés tudata, amiről Gröning Herfordban és más helyeken is gyakran beszélt, csupán színjáték. Többnyire egoizmusból és önteltségből cselekszik. Schorsch, szavainak bizonyítékául egy grafológiai szakvéleményt mutatott, ami ugyanezt mondta Gröningről. Fischer professzor elfogadta megítélését. Schorsch professzornak egyébként nem voltak tudatos előítéletei. Egyszerűen érdektelennek tűnt. Kövérkés, kedélyes ember volt, és úgy tűnt, mintha legszívesebben hallani sem akart volna a Gröning esetről. Valószínűleg nem szívesen foglalkozott a dologgal, és nem akart további kényelmetlenségekbe bocsátkozni. Azt gondolta, nem kellene nekünk az ő ítéletére hagyatkozni, hanem magunknak kellene az esetet megvizsgálni.

Prof. Dr. Wolf, a bielefeldi városi kórház főorvosa, nyíltabbnak mutatkozott. Osztotta azon véleményünket, hogy a Gröning esetet fenntartások nélkül kell megvizsgálni. De utalt arra, hogy Gröningnek tulajdonképpen felajánlották, hogy tudását a klinikákon bebízonyítsa. Mi lehet az oka annak, hogy Gröning ezt mégis elutasította? Vajon az orvosoktól rossz néven kell-e venni, hogy valakivel szemben rendkívül szkeptikusak, ha az illető vonakodik előttük képességét bemutatni?

Miért tért ki Gröning – kérdeztük természetesen magunkat is – módszerének klinikai megfigyelése és szakvéleményezése elől? Volt-e oka Gröningnek Wolf professzor objektivitásában kételkedni? Amikor Fischer professzor néhány héttel később rábírta Gröninget, hogy a bielefeldi kórház orvosai előtt praktizáljon, sajnálatos szándékot kellett megtapasztalnia, mégpedig azt, hogy Gröninget látszólagos előzékenységgel próbálták megsemmisíteni, úgy, hogy csak olyan eseteket mutattak be neki, amelyeken már senki sem tudott segíteni, még maga Gröning sem. Fischer professzornak ezért le kellett mondania arról, hogy Gröning módszerét a bielefeldi orvosokkal szakvéleményeztesse.

Továbbá, azt is hallotta, hogy a detmoldi tisztiorvos, Dr. Dyes, úgy nyilatkozott Gröning munkájával kapcsolatosan, hogy akármennyi bizonyítékot is tud gyógytudománya mellett felhozni, munkájában mindenképpen meg fogják akadályozni! Fischer professzor ezért Herfordból telefonon utánakérdezett, és Dr. Dyes egyáltalán nem titkolta állítását. Gröning rossz benyomást tett rá. Dr. Dyes teljesen el volt telve orvosi nagyképűséggel és rendkívül meg volt elégedve saját viselkedésével.

Gröning ezen a módon veszítette el az orvosok objektivitásába vetett bizalmát, úgyhogy nem lehet tőle rossz néven venni, ha a felajánlott kórházi kísérletekbe nem volt hajlandó belemenni. Az eredeti, egyszerű ember éber ösztöne érezte a tisztességtelen szándékokat, amik rá leselkedtek.

---

A lelki eredetű krónikus betegségek áradata

Június 30-án kezdtük el a betegek vizsgálatait, akiket Gröning kezelt, és saját bevallásuk szerint utána meggyógyultak, Északrajna-Westfáliától, egészen fel a hamburgi területekig. Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni.

A Gröning által kezelt betegek már visszatértek lakhelyükre. Senki sem jegyezte fel nevüket és címüket. Gröning, mint egy vándorgyógyító a szó szoros értelmében, elkezdte a betegeket csak úgy egyszerűen gyógyítani, és rajongóinak elbeszélésein, sajtójegyzeteken és híreszteléseken kívül nem volt semmi pontos anyaga a tevékenységéről. Valószínűleg hatalmas nehézségeket kellett volna legyőznünk, ha a szerencsés véletlen össze nem hoz bennünket egy Bielefeldből való emberrel, aki már előttünk megkísérelt bizonyos áttekintést nyerni Gröning tényleges sikereiről.

Ez a férfi egy kórház kerületi igazgatója volt, név szerint Lanzenrath, okos, tárgyilagos és széles látókörű ember. Neki sikerült egészen a „követőkig“ előrenyomulni, akik hívőkből, vagy üzletelőkből álltak, akkoriban ezt nem tudtuk megítélni. Ezek Gröning körül csoportosultak és annak Hamburgba való elutazása után részben Herfordban a Hülsmann család házában maradtak vissza, ahol Gröning működött. Gröning azon képességéről, hogy számos betegségre tud hatni és betegséget gyógyítani, éppúgy meg volt győződve, mint személyes szerénységéről. De félt attól, hogy a „követők“ Gröning jó tulajdonságait hamis utakra irányítanák. Eleinte velünk szemben is bizalmatlan volt. Ám Fischer professzor volt itt is az, aki csoportunknak ajtót nyitott, és Lanzenrathot arra késztette, hogy segítségünkre legyen, és nevezze meg az általa ismert eseteket, amelyek pontos vizsgálatával a Gröning-jelenség komolyságát meg lehet állapítani. Az indítékok, amelyek Lanzenrathot Gröning megismerésére ösztönözték, rendkívül érdekesek voltak. Őt is egy betegség, fájdalmas vesepanaszok, vezették Gröninghez. Ezt követően – közben már két hónap is elmúlt –fájdalommentes maradt. Ugyanakkor a betegbiztosítás gondja arra késztette, hogy kapcsolatot keressen Gröninggel. Beszámolt nekünk arról, hogy a német betegbiztosítókat anyagi összeomlás fenyegeti, mert a gyógyíthatatlan krónikus betegségek tömegével állnak szemben. Ezzel természetesen igazolták azt, ami a pszichoterápeutáknak, akik korunkat gondosan figyelik, már ismert tény volt. A második világháború megrázkódtatásai a betegségek áradatát hagyták hátra, amelyeknek túlnyomó részben lelki okaik voltak, de szervi betegségekként jelentkeztek; sokféle gyomorbántalomtól és reumatikus megbetegedéstől kezdve egészen a kimondott neurózisig vagy bénulásokig. Ezekre a betegségekre a pszichológusok az ún. pszichoszomatikus fogalmat találták ki. A pénzreform után statisztikailag a betegségek számának fokozódását lehetett megállapítani, amely korábban ilyen nagymérvű soha nem volt, és nehezen lehetett volna szervi okokra visszavezetni. Lanzenrath valójában azt remélte, hogy Gröningnél egy olyan gyógymódot talál, ami egyszer talán a betegbiztosítás túlterhelt pénztárának a megkönnyebbítésére szolgálhat. Lanzenrath a kezelések és gyógyulások legnagyobb részét pontosan követte. Körülbelül húsz olyan esetet ismertetett meg velünk, amelyek segítségével egy hét leforgása alatt, gondos analízisek, vizsgálatok, és amennyiben lehetséges, a mindenkori háziorvosokkal való megbeszélések által, a számunkra fontos kérdésre kaphatunk választ: tud-e Gröning gyógyítani?

Július 8-án átnéztük a húsz vizsgálat eredményét. Ezek közül talán hét volt olyan, ami érdekesnek ígérkezett, sőt itt-ott titokzatosnak is tűnt, de Gröning körül csak nem akart tisztulni a kép. Mivel mi éppen ezzel a hét esettel foglalkoztunk, a vizsgálatok harmadik napján kétségbe estünk. Legalábbis számunkra, mint laikusokra volt igaz ez.

A lakáshivatal

Itt volt a Klüglich eset Bielefeldben. Klüglich, egy kisalkalmazott, a háborúban veselövést kapott. A sebesült vese csak kismértékben működödtt. A háború után a második vesét heves gyulladás támadta meg, ami végülis annyira előrehaladt, hogy az őt kezelő orvosok műtétre készültek. Röntgenfelvételek és egyéb leletek feküdtek előttünk. Pünkösd előtt Klüglich Lanzenrathon keresztül levélben fordult Gröninghez. Ő eleinte távgyógyítást alkalmazott, és kérte Klüglichet, hogy figyelje meg pontosan, mi történik testében a következő napokban. Klüglich fokozott veseműködést figyelt meg, sokkal sötétebb vizeletet, majd a panaszok csökkenését.

Sőt a kezelőorvos is javulást állapított meg. Gröning ezután személyesen is meglátogatta Klüglichet és a javulás továbbra is fennállt. Klüglich elhagyhatta az ágyat és nagy sétákat tett. Azonban amikor mi látogattuk meg, és Fischer professzor megvizsgálta őt, állapota ismét romlott. A professzor hamarosan rájött, hogy Klüglich, betegségére való tekintettel, egy szobát kapott a lakáshivataltól. A „gyógyulásáról“ hamarosan elterjedő hírek alapján azonban a lakáshivatal visszavonta tőle ezt a kiutalt szobát. Ezen a napon kezdődött a romlási folyamat. Nyilvánvalóan nem szimulálásról volt szó, hanem igazi rosszabbodásról, amit kétségkívül lelki okokra, félelemre lehetett visszavezetni, vagyis a betegség és a szobával való rendelkezés gondolati kapcsolatára. Gyógyulásról természetesen értelmetlen lett volna beszélni. A hagyományos gyógyászat ebben az esetben csak arra tudott rámutatni, hogy Gröning a beteget csak mély letargiájából tudta kiragadni, és ezáltal a test ellenállását átmenetileg megnövelni; bár ezzel elismerte a lelki kezelés, és a betegségekekkel szembeni testi ellenállóképesség javulása közötti közvetlen kapcsolatot, de igaza volt abban, hogy ezesetben gyógyulásról nem lehetett beszélni. Nyílt marad azonban továbbra is a kérdés, mit érhetett volna el Gröning egy tovább folytatott behatás esetén.

Az üzlete pénztárán ült

Itt volt továbbá W. asszony esete, ugyancsak Bielefeldből. Özvegy volt, és egy kerékpárüzlet tulajdonosa. Az üzlet mögötti konyhából, egy fotelből uralta az üzletet és családját. Már 15 éve szenvedett bizonyíthatólag járási panaszoktól és a lábában ödémás duzzanatoktól. A szív- és veseműködése azonban normális volt. Ezzel szemben egy elhanyagolt, kezeletlen ízületi reumának a jelei mutatkoztak rajta. Gröning fél órát ült vele szemben és hamarosan jobbulást jósolt neki. Ettől a Gröninggel való találkozástól kezdve ismét körbe tudott sétálni az udvarban és kitűnően érezte magát. A professzor megállapította, hogy az ödémák már csak nagyon kis mértékben voltak láthatóak. A kezelőorvosnál való vizsgálatok is igazolták a duzzanatok látható csökkenését. Az utóbbi időkben azonban a panaszok láthatólag ismét visszatértek. Tehát itt is csak a lelki bátorítás és élénkités okozta az átmeneti jobbulást, ami ismét a lelkiállapot és betegség közötti szoros összefüggést mutatta, de számunkra nem rendelkezett elég bizonyító erővel. Itt Gröning folytatódó kezelése által további, végleges gyógyulásban lehetne esetleg reménykedni. Érdekes volt az a megállapítás, hogy W. asszony már évek óta az üzlete pénztárán ült és azt képzelte, hogy a kasszát szakadatlanul őriznie kell, ami döntően előmozdíthatta a bénulás határáig terjedő járási panaszait Gröning valószínűleg ezt a kényszerképzetet oldotta fel átmenetileg, ami mindenesetre figyelemre méltó teljesítmény. Erre egy átlagos pszichoterapeutának nem fél órára, hanem napokra, sőt hetekre lett volna szüksége. De ez a teljesítmény nem volt elég ahhoz, hogy valami szokatlant keressünk Gröning mögött, és hogy ezt nagy klinikai kísérlet számára felhasználjuk.

Gröning egy ezüstgolyót adott neki

Végül ott a Schwerdt eset Bielefeldből. Itt két betegről volt szó. Egyrészt egy hivatalnok lányáról, akire az anyja nyomasztólag hatott. Másodszor egy gyártulajdonos férfiról, akire látszólag az örökségre sóvárgó rokonság felügyelt. A férfi és a lány egymásba szerettek, ami miatt a férfi heves konfliktusba került családjával. A lánynak az anyja állandó szemrehányásaival kellett szembenéznie, aki hallani sem akart a gazdag emberről, mert szerinte abból „úgyem lehet semmi“. Mindketten, a lány és a férfi is láthatóan elveszítették bátorságukat, és szakítottak egymással. A lány egy szokatlan, súlyos szívneurózisban betegedett meg, ami állandóan az ágyhoz kötötte. A férfit ugyanebben az időben baleset érte, és továbbra is fekve maradt, noha a sebesüléséből már régen felgyógyult. Nagyon vágyódott szerelme után. Hogy ezt a vágyat legyőzze, egyre betegebb lett és elbarikádozta magát az ágyban. Gröning kezelte az esetet. Első látogatásakor lényeges javulást ért el a lánynál, úgyhogy Schwerdt kisasszony elhagyhatta az ágyat. Valamivel később meglátogatta Gröninget és magával vitte néhány segítségre szoruló beteg nevét köztük a gyárosét is, de őt sem emelte ki különösebben. Gröning valószínűleg sejtette az összefüggést. A táskájából egy cigarettacsomag ezüstpapírját vette ki, öklében öszegyűrte és az így keletkezett golyót odaadta a lánynak azzal a parancssal, hogy olyan sokáig tartsa a kezében, amíg személyesen át nem adhatja a nevezett embernek. Akkor a férfi egészséges lesz. Schwerdt kisasszony 36 órán át tartotta kezében a golyót.

Eközben a férfi, a mindenütt elterjedt híresztelések alapján hallott Gröning sikereiről, és Schwerdt kisasszonynak adott utasításairól is. A kíváncsiság kiűzte az ágyból a lányhoz. A szétszakadt szerelem ezáltal újból összeforrt, és mindketten újra egészségeseknek érezték magukat. Fischer professzor kérdésére, hogy vajon most ismét rendszeresen találkoznak-e, a lány azt válaszolta: „Sajnos, igen.“ Az eredeti konfliktus, ami tulajdonképpen az egész bajt okozta, az anyával való feszült viszony, ill. a férfi rokonsággal való problémája tehát, ahogy ő mondta „sajnos“ még nem tisztázódott, és ez rövidesen ismét előhívhatta volna a régi állapotot.

Ez az eset felemás hatású volt. Gröning azonban ekkor is meglepően rövid idő alatt megszüntetett egy lelki komplexus okozta panaszt, figyelemre méltó beleélési képessége segítségével felismerte a helyes összefüggést, és a golyócska módszerrel egy olyan mesterfogást alkalmazott, ami miatt a legjobb pszichoterapeutának sem kellett volna szégyenkeznie. De nem vette figyelembe, hogy a kiváltó komplexus továbbra is fennmaradt. A Schwerdt eset volt az első, amit Fischer professzor felrótt Gröningnek. Ha különben semmi szokatlant nem találnának Gröningben, az nem tagadható, hogy meglepő veleszületett tehetséggel rendelkezik ahhoz, hogy jó pszichoterapeutává váljon.

A sztrájkoló motorkerékpár

Rendkívül különös volt az ún. Wehmeyer eset. Wehmeyer fuvarozási vállalkozó volt Herfordban. Tevékeny, erős, egészséges idegekkel bíró ember, aki biztosan nem hajlamos a színlelésre. Ő is felkereste Gröninget, hogy segítséget kérjen felesége számára, aki egy részleteiben pontosan nem ismert krónikus betegség miatt feküdt egy münsteri klinikán. Gröning többek között megmagyarázta neki: „Feleségének az lesz a kívánsága, hogy egy bizonyos időpontban hazajöhessen. Önnek azonban nem szabad előtte odautazni, és feleségét a hazamenetelre késztetni.“ Wehmeyer, mint mondtuk, olyan ember volt, aki nem hitt a jövőbelátásban, és nem szerette, ha előírnak neki valamit. Gröning figyelmeztetése ellenére felült a motorjára és elindult Münsterbe a feleségéhez. Eközben történt az a különös esemény, amivel nem tudott megbírkózni. Útközben a motor felmondta a szolgálatot. Ezért Bielefeldben bement egy javítóműhelybe, ahol tetőtől-talpig megvizsgálták a kereket, ami azonban rendben volt, működnie kellett volna. A szerelő kicserélte a gyertyákat, minden lehetségest megtett, de nem értette, hogy miért nem megy a motorkerékpár. Tanácstalanul mondta Wehmeyer úrnak, hogy a legjobb lesz, ha ismét hazamegy vele. Wehmeyer hazaindult. És ebben a pillantban, amint az irányt ismét Herford felé vette, megindult a motor, mintha sohasem lett volna baja. Örömmel fordult meg. A motor ekkor viszont azonnal megállt. Münster irányába nem volt hajlandó menni.

Wehmeyer ezután a kísérteties esemény után még egészen meghatódva, vonattal utazott Münsterbe. Ott felesége tényleg kijelentette neki, hogy azonnal haza akar utazni. Lényegesen jobban érezte magát, és az osztályos orvos közölte, hogy a kezelést végleg befejezték.

A forró áram
Egy szokatlan kezdeti siker

Vizsgálataink ötödik napján megélhettük az első valóban nagy meglepetést. Ettől a naptól kezdve egyik meglepetés követte a másikat, ami végül ahhoz vezetett, hogy túlzás nélkül szenzációról beszélhessünk.

Hamburgba utaztunk, mert Lanzenrath ismert egy esetet, ami rá különösen nagy benyomást tett. A beteg orvosi szempontból különben is jó megfigyelés alatt állt. Mendt úr kislányáról volt szó, aki Hamburgban egy autójavítóműhelyt tartott fenn. A kislány gyermekbénulásból gyógyult ki, de a lábában bénulási tünetek maradtak vissza.

Volt róla pontos, gondosan kidolgozott kórtörténet, áttekinthető diagnosztikával. Gröning a gyermeket a szokásos módszerével kezelte, nyugodtan ült vele szemben, lassan kérdéseket tett fel, hogy mit érez testében, minden esetben gyengéden simogatva a kezét. Ezután meghagyta, hogy a következő napokban a gyermek érzéseit pontosan jegyezzék fel. Ezt gondosan megtették, s amint azt Fischer professzor olvasta, a gyermek húzó fájdalmakat érzett lábától kezdve, fel egészen a derekáig. A fájdalmak egyre erősödtek, és a béna lábakban helyet készítettek egy egyre melegebb érzésnek és erősebb vérkeringésnek. A gyermek elkezdte ismét mozgatni a lábát, amire azelőtt nem volt képes. Fischer professzor megvizsgálta a gyermek végtagjait, és feltűnően jó vérellátást tapasztalt. Az egész kórlefolyás emlékeztette őt az „autogén tréning“ elvére, miközben nem ismert, hogy koábban ezt a módszert gyermekbénulásnál sikerrel alkalmazták volna. Az „autogén tréninget“ I. H. Schulz professzor, a jénai egyetem egykori pszichoterápiai docense fejlesztette ki, és tanította Németországban. Schulz módszere alapjában véve nem volt más mint a híres és minden európai számára titokzatos indiai jóga a modern gyógyászatra alkalmazva. Az általa kiképzett orvosokat arra tanította, hogy lelki befolyásolás által, amit nem szabad összetéveszteni a hipnózissal, a betegek vérkeringését bizonyos testrészekbe irányítsák. Ez nekik nem sikerül mindig. Sok esetben hetekig, néha hónapokig tartó fáradozást jelentett, amíg valóban kiérdemelte a „tréning“ nevet. Itt, ennél a Mendt esetnél Gröning már azonnali sikert ért el, ami teljesen szokatlannak mondható. Sőt, ha egy orvosilag képzett pszichoterapeuta kapta volna ezt a feladatot, a legjobb esetben is hetekre lett volna szüksége ahhoz, hogy azt az eredményt elérhesse, amit Gröning fél óra alatt. Fischer még hosszan tárgyalt a hamburgi Burckhard professzorral, és mindkettejüket annyira megragadta a siker, hogy Fischer professzor előszőr nyilvánította ki azt a véleményét, hogy Gröning szokatlan pszichoterapeutikus erővel, esetleg saját sugárzással, vagy valami mással rendelkezik, amit egy nagyszabású klinikai kíserletben kellene kivizsgálni. Hasonlóan a gyermekbénulás kezelésében rejlő lehetőségeket egy folyamatos, hosszabb ideig tartó kezelés során kellene megfigyelni.

Egy orvos sem tudott neki segíteni

Már a következő nap új, nagy meglepetést hozott. Lanzenrath elvezetett bennünket Gröning egy új betegéhez, egy bizonyos Kargesmeyer úrhoz Bad Oeynhausenbe. Kargesmeyer úr 47 éves volt, és két éves kora óta fejfájásban szenvedett, ami idővel súlyos trigeminusz-neuralgiává fejlődött ki. Ezalatt az arcidegek fájdalmát értik, ami a legborzasztóbb szenvedések közé tartozik. A fájdalom ereje öngyilkosságba tud kergetni egy embert. A szenvedést egy orvos sem tudja befolyásolni, s a fájdalmat gyógyszerekkel sem lehet tökéletesen megszüntetni. Végső esetben megkísérlik az idegeket alkoholos injekciókkal elsorvasztani, vagy egyszerűen szétválasztani. Ez mindenesetre nehéz és eredményességét tekintve semmi esetre sem biztos művelet. Kargesmeyert többször meg kellett műteni. Végül egy münsteri klinikán radikális operációval eltávolították a manduláit, és kitisztították a melléküregeket, mert azt gyanították, hogy az arcideg fájdalmának az ott lokalizált gyulladásos góc az oka. Az operáció az arcideggyulladásra hatástalan volt. Természetesen lehetséges, hogy a neuralgiát kezdetben a nevezett gyulladások okozták, ám a műtét után a fájdalmak az arcidegekben továbbra is fennálltak, hasonlóan azokhoz a borzasztó fájdalmakhoz, amiket az amputáltak a megmaradt végtagcsonkok idegeiben gyakorta éreznek, úgy, mintha a fájdalom átjárná az egész, már nem létező testrészt.Gröning kezelésbe vette Kargesmeyert. Kérte őt, hogy fejét fogja szorosan a két keze közé. Ezután Kargesmeyer forró áramot érzett az arcában. A fájdalom még pár napon keresztül tartott, de azután napról napra egyre kevésbé érezte. Már négy hete volt fájdalommentes.

Nyilvánvaló, hogy a vérkeringést itt is egy szokatlan képesség irányította, ami sikerhez vezetett. Talán más tényezők is hatásosak voltak, de ebben a pillanatban számunkra ez nem volt fontos. A trigeminus-neuralgia pszichotrapeutikus kezelésének eddig csak nagyon kevés, jelentéktelen esetét ismerjük. Mindamellett hetekbe, hónapokba telt, amíg javulást értek el. Gröningnek ez egy rövid találkozás alkalmával sikerült – ami a mai napig példátlan teljesítmény.

---

A híres Dieter Hülsmann eset

A következő napon már ismét Herfordban voltunk, és Lanzenrath javasolta Fischernek, hogy nézze még meg a Dieter Hülsmann esetet. Hülsmann mérnök kilenc éves kisfiáról volt szó. Állítólagos gyógyulása által vált Gröning ismeretté. Előszőr léptünk be abba a házba, ahonnan Gröning híre elterjedt, és ahol röviddel azelőttig tartózkodott. Dieter Hülsmann sohasem tanult meg járni. Szenvedésének igazi okát nem ismerték fel, és hosszú ideig gipszkötésekbe préselték. Végül a münsteri egyetemi klinikán progresszív izomsorvadást állapítottak meg.

Majdnem egy éves Bethelben tartózkodás után végül az egyik ottani orvos kijelentette a szülőknek: „Itthagyhatják a fiút, de haza is vihetik. Senki sem tud rajta segíteni.“ A gyermek már nem tudott ülni sem, mindkét lába jéghideg volt. A melegített takarók, ágymelegítő palackok és melegítő párnák sem voltak képesek az állandó hideget és érzéketlenséget feloldani. Gröning csak egyszer kezelte ebben az állapotban. A kisfiú röviddel ezután heves forróságot érzett a hátában, lába átmelegedett. Ez továbbra is így maradt, eredményeként pedig a gyermek, ha dülöngélve is, de ismét tudott járni.

A Dieter Hülsmann esetben voltak a viták a leghevesebbek, és mindkét oldal minősíthetetlen túlzásokra ragadtatta magát. Itt bizonyosan nem lehetett gyógyulásról beszélni. De az a megállapítás, hogy Gröning kezelése hatástalan volt, éppúgy a dolgok rosszindulatú elferdítése. Fischer professzor a pontos vizsgálatok során arra a megállapításra jutott, hogy valójában neurotikus progresszív izomsorvadásról van szó, tehát az idegek degenerációjáról, amelyek a gerincvelőtől húzódnak az izmokhoz, és voltaképpen azok tápanyagellátását és fejlődését befolyásolják. Az elfajulás valószínűleg a gerincvelő elülső szarvi idegsejtjeiből indul ki. Ebbe torkollnak a nagyagyból kiinduló degszálak. Anélkül, hogy ezek a szálak közvetlenül érintkeznének az idegekkel, amelyek az izmokhoz vezetnek, itt az agyból kiinduló impulzusok közvetítése vagy átkapcsolása megy végbe. Tagadhatatlan, hogy a degenerált idegek szokatlan módon újraéledtek és ezt továbbadták a lábizomzatba. A legjobban az lepett meg minket, hogy a Gröning által felállított kórisme hihetetlen pontossággal megközelítette az anatómiai valóságot.

Kargesmeyer úr már korábban azt állította, hogy még mielőtt bárki elárulta volna Gröningnek, megmondta, hogy arcfájdalmakban szenved, és hogy ezek már két éves kora óta kínozzák. Mi ezt egy hálás beteg túlzásának tartottuk. De Dieter Hülsmann esetében Gröning diagnózisáról világos, tanúk által igazolt beszámolóval rendelkeztünk. Gröning a gerincvelőben keletkezett idegszakadásról beszélt, és körülírta a helyet, ahol a megbetegedett gerincvelő elülső szarvi idegsejtjei találhatóak. Itt érezte a fiú az említett égető érzést, majd utána egy sajátos vibrálást, amit Gröning kezdődő regenerációnak nevezett, és egy villanykörte vibrálásával hasonlította össze, amibe lassan áram „folyik“. Ez a magyarázat primitívnek hangzott, de annyira közel járt a valósághoz, hogy ez az élmény mélyen megérintett bennünket.

A kísèrtetiesség küszöbén

Gröning javára az utolsó döntést egy olyan élmény adta, amelyet Fischer professzornak Dieter Hülsmannon végzett vizsgálata után rövid idő múlva éltünk át. Egy nappaliba vezettek minket, nem volt tudomásunk arról, hogy Gröning itt dolgozott volna. Fischer professzor fáradtan ült le egy karosszékbe. Ebben a pillanatban az arca halottsápadttá vált. Levegő után kapkodott, de hamar visszanyerte önuralmát. Aztán összehúzott szemekkel úgy nézett ránk, mintha egy titokzatos erő érintette volna meg, egy olyan erő, amelynek eredetét képtelen volt megmagyarázni. Azt mondta nekünk, hogy a leülés pillanatában jobb veséje környékén erős fájdalmat érzett, amelyet erős szívdobogás és légszomj kísért. Régebben gyakran volt jobboldali vesegyulladása. A veséje volt testének legkevésbé ellenállóképes szerve. Mi még mindig e csodálatos jelenséget próbáltuk megfejteni, amikor Lanzenrath a szobába lépett és közölte, hogy a professzor éppen abban a székben ül, amelyben Gröning a betegeit szokta kezelni.

Mai beszámolónk csúcspontja dr. Fischer szokatlan gyógyítási sikere egy olyan karosszéksegítségével, amelyet Gröning Herfordban sok beteg kezelésekor használt.  Dr. Fischert a fotelbe ülve, rejtélyes ero járta át és az az ötlete támadt, hogy ezt erot hatékonyan alkalmazhatná egy évek óta béna fiatal lány egyszeri kezeléséhez.

Gröning mindig hangoztatta, hogy képes a székben különleges erőket hátrahagyni. Vajon a professzor ebből érzett meg valamit? „Kétségtelenül“, szólalt meg Fischer a közöttünk beállott kissé nyomasztó csendben. De már valamilyen tervet forgatott az agyában. Hirtelen megkérte Lanzenrathot, menjen vele abba a kertbe, amelyben a betegek - éppen úgy mint Herfordba való megérkezésünk napján - türelmesen vagy kétségbeesetten várakoztak. Egy bénát keresett közöttük, talált is egy fiatal lányt, aki magatehetetlenül, béna lábakkal egy lugasban pihent. Lanzenrath segítségével a lányt a nappaliba vitte és a titokzatos székbe ültette. Majd úgy kezdte a lányt kezelni, mint mindig, ahogy pszihoterapeutaként kezelni szokta. Hamar rájött bénulásának az okára.

A lány, Anni Schwedler huszonegy éves volt, Darmstadtból származott és 1944 őszén ebben a városban egy szörnyű légitámadást élt át.. A romok egy sörfőzde légoltalmi pincéjébe temették Annit, az édesanyját és még körülbelül húsz személyt. Annit kivéve mindenkinek, az édesanyjának is sikerült a használhatóvá tett vészkijáraton át kimenekülni. A lány teste valamilyen módon a falnyílásba szorult. A ház lángokban állt. Már a lány haja is tüzet fogott. Az utolsó pillanatban sikerült egy mentőnek Annit és a már égő ruházatát eloltani. Még most is, miközben beszámolt az átéltekről, rémült arckifejezése a bensőjében akkor lejátszódott folyamatait tükrözte. Már a megmentése után egyre bizonytalanabbá vált a járása, végül megbénult a lába. Mindenféle orvosi kezelés sikertelennek bizonyult. És most itt ül a lány abban a különleges székben, mely Fischer professzort oly erősen megrázta.

Miközben a lány mesélt, a professzor a következőképpen kombinált: Ha Gröning e székben titokzatos gyógyerőket hagyott hátra, akkor ezek az erők az ő távollétében is hatni fognak. A lánynak röviden Gröningről beszélt és arról, hogy Gröning ebben a szobában sok bénán segített. És még csinált valamit: megmutatta a lánynak Gröning képét. Majd belső feszültségtől feltöltötten parancsot adott a lánynak: „Álljon fel!“. Arra gondolt, hogy Gröning is hasonlóan járna el. A lány arca hirtelen kivirult, szinte lendületesen állt fel a székből, és annyira el volt képedve attól, hogy fel tudott állni, hogy egy lépést sem mert tenni. A profeszor tovább parancsolt: „És most lépjen!“ Lanzenrath, aki mellette állt, könnyedén megfogta a lány kezét, aki még bizonytalan léptekkel, de örömkönnyekkel átment a nappalin egészen addig a székig, amelyen Anni teljesen lenyűgözött édesanyja ült. Itt azonban Anni Schwendler összeesett. A kísérletet meg kellett ismételni. Fischer e második kísérletnél is megmutatta Gröning képét, erős véráramlást, kipirulást és felmelegedést észlelt a béna lábakban. A lány megint felállt. A professzor többszöri felállást és leülést parancsolt. A felállás mind jobban sikerült. Végül a lány képes volt az egész utat a szobából az udvaron át a szemközti utcáig megtenni, ahonnan aztán kocsival egy herfordi rokonhoz vitték.

Mi mindannyian izgatottan, visszafojtott lélegzettel követtük a kísérletet. Még ezen az estén értesítettük a „Revue” -t arról, hogy észak-németországi tartózkodásunkat meg kell hosszabbítanunk. Nem kétséges, hogy Gröning egy fenomén, melyet a már tervbe vett klinikai kísérleteknek kell tisztázniuk. Másnap megpróbáltunk Gröninggel kapcsolatba lépni és előkészíteni útját a heidelbergi Egyetemi Klinikához, hogy képességeit igazolhassa.

A Bruno Gröning körül zajlò események 1949 márciusa óta.

Az események „zűrzavara“ akkora, hogy a kívülállók számára valamennyire rendszerezni.csak nagy erőfeszítések árán sikerült.

1949. március 18.
Gröning csillaga Herfordban ragyogott fel. Az izomsorvadásban szenvedő herfordi Hülsmann mérnöknek állítólagos vagy valódi gyógyulása a nyilvánosság tudomására jut. További gyógyulások híre terjed el. Szélsebességgel terjednek el az újabb hírek és szóbeszédek. Hülsmann háza előtt, itt lakott Gröning is (Herford, Wilhelmplatz 7.) betegek sokasága gyűlik össze.

1949. április 4.
Gröning nyilvános kezeléseinek kezdete Herfordban. A visszhang hatalmas. Gröning lesz a „herfordi csodatevő“. Megváltói rangra emelik, annál is inkább, mert munkájának hatékonyságát isteni erőkre vezeti vissza.

1949. április 27.
Az óriási betegáramlás hatására fellépnek a hatóságok is, különösen az egészségügy. Dr.Siebert orvosi tanácsos, az egészségügy herfordi vezetője egy megbeszélésre hívja meg Gröninget és Hülsmannt. Siebert kijelenti, hogy ő Gröning tevékenységét eddig hallgatólagosan megtűrte, de a betegek nagy száma és a nyilvános egészségügyben betöltött felelőssége miatt most kénytelen beavatkozni. Megpróbálja - esetlenül és nem túl tapintatosan - Gröning személyi adatait felvenni. Gröning ehhez nem ismeri el Siebert jogát, felkéri, hogy „műhelyében“ személyesen győződjön meg módszereiről és sikereiről. Siebert ezt azzal utasítja vissza, hogy „nem teheti magát bolonddá“.

A következő napok története:
Háromszori megbeszélés Hülsmann, Dr.Siebert és Auer, a herfordi bűnügyi osztály vezetője között. Hülsmann, mint Gröning lelkes követője - kissé ügyetlenül - nyomást próbál gyakorolni azirányban, hogy az urak személyesen győződjenek meg Gröning sikereiről. Visszautasító magatartás Siebert részéről. Auer tárgyilagos.

1949. április 30.
A gyógyulást kereső emberek számának növekedése és a hatóságok okozta nehézségek nyomása alatt Gröning sajtótájékoztatót tart Hülsmann házában. A sajtó időközben kisajátította Gröning esetét, az egészet erősen felfújta és rengeteg hamis, elferdített változatát közölte. Ezen a sajtótájékoztatón megjelent Meister herfordi főpolgármester és Kunst szuperintendáns is. Gröning helyre igazítja a hamis sajtójelentéseket. A kissé bizonytalan, gátlásos, az orvosokkal és a sajtó embereivel való tanácskozásban teljesen járatlan Gröning és a jelenlevők között nem alakul ki valódi kapcsolat. A hatóságok félelme, miszerint a betegek tömeges áramlása a nyilvános rendet veszélyezteti, az orvosok bizalmatlansága vagy teljesen elutasító magatartása és a tudósítások problematikája áll az előtérben.

1949. május 3.
Meister főpolgármester meglátogatja Gröninget Hülsmann házában.A várakozó tömegből kiválaszt egy béna nőt és Gröning elé vezeti. Gröning a nő kezelésében nyilvánvaló sikert ér el. Meister még a látottak erős hatása alatt elbúcsúzik.

Május 3. délután.
Mindezek ellenére a főpolgármester délután megtilt Gröningnek mindenféle gyógyító tevékenységet. Fellebezésre három hét haladékot ad. A figyelemre méltó gyógyulások ellenére a viszony a hatóságok, Gröning és a várakozó tömegek között egyre bonyolultabbá válik.

1949. május 13.
A tiltás - amely tulajdonképpen a Harmadik Birodalom Természetgyógyászati Törvényére támaszkodik - után tíz nappal megjelenik Hülsmann házában egy orvosi bizottság. Tagjai: Bielefeld város Városi Kórházának vezetője Dr. Wolf M., a Bethel Gyógyintézet vezetője Dr. Schorsch, és Dr. Rainer bielefeldi orvosi tanácsos. Jelen vannak még: Meister főpolgármester és Kunst szuperintendáns. Kunst és Wolf igyekeznek tárgyilagosak maradni. Teljesen elutasító módon viselkedik Dr. Rainer. kijelenti: „Uraim, amit ma itt látunk, az az orvostudomány számára nem újdonság. Hasonló eseteket mi is hasonló sikerrel tudunk gyógyítani. Ha már idejöttem, csodát szeretnék látni.“ Gröning orvosi ellentábora a hatóságoknak a fenomén iránti tanácstalansága miatt, megerősödik. Ennek ellenére Gröningnek felajánlják, hogy június 28.-ig Németország angol zónájának minden egyetemi klinikáján, valamint Bielfeld város Városi Kórházában vagy a Betheli Klinikán a főorvosokkal való megegyezés alapján klinikailag megvizsgálható esetekben bebizonyíthatja természetgyógyászi képességeit.

A következő napokban:
Gröning és környezete szóbeli és írásos utalásai szerint a gyógyulást keresők nem hagyják el Hülsmann házának előterét a gyógyitási tilalom, illetve a várakozás értelmetlensége ellenére sem. Nehezen ellenőrizhető gyógyulások „következnek“be amelyek kizárólag Gröningnek a várakozókra tett hatásával magyarázhatók meg.

1949. május 20.
Gröning hajlandó gyógyítási képességeit Bielefeld Városi Kórházában bebizonyítani, de útban Dr. Wolf felé, az orvosok iránti bizalmatlansága miatt visszatér. Ebben Klemme úrnak, akit Gröning meggyógyított, is szerepe van. Klemme azt javasolja Gröningnek, hogy adja fel a hatóságokkal szembeni harcát, és próbáljon az ő jó ismerősével Drake detmoldi kormányzósági elnökkel tárgyalni.

1949. május 23.
A kapcsolat Drake-kel szerencsétlen körülmények között kezdődik. Egon-Arthur Schmid úr nyomására, aki Gröning környezetében tűnt fel és magát lektornak nevezi, Gröning távdiagnózist állít fel Drake egészségi állapotáról. Gröning távdiagnózisai különlegesek, amelyeket nem lehet csak úgy, orvosi fogalmak nélkül felállítani (a Revue - tudósítás kapcsán még szólunk róluk). Gröning képességeiről meggyőződve, Schmid átadja a távdiagnózist Drake-nek, aki felfedez benne néhány hibát. Dr. Dyes a detmoldi hivatali orvos aki Gröning ellensége, részt vesz a megbeszélésen és felülkerekedik. Szó szerint kijelenti Gröningnek: próbálhat bizonyítani amit akar, a gyógyitási tilalmat akkor sem nyilvánítják semmisnek (Dr. Dyes eme kijelentését Prof. Dr. Fischer, a Revue munkatársa is megerősíti). Dyes szavai negatív hatással voltak a továbbiakra. Gröning ösztönös bizalmatlansága az orvosi gárdával szemben végleg megszilárdul és részéről is megakadályozza az értelmes „egymásra találás“ lehetőségét. Dr. Dyes nem közölte Gröninggel, hogy a természetgyógyászati törvényben léteznek kivételes paragrafusok, amelyek különleges estekben megengedik egy „természetgyógyászati praxis“ működését.

1949. május 24.
Megbeszélés Gröning és Wöhrmann polgármester között, aki a szabadságon levő Meister főpolgármestert helyettesíti. Wöhrmann (nyolc szemtanú szerint) kijelenti, hogy ha a Wilhelmplatz 7. előtt ezren várják is a gyógyulásukat, ez a szám őt nem érdekli. A gyógyulás másodrendű kérdés. Őt csak a lelki gyógyulás és a bűnbocsánat érdekli. Az összes testi fájdalmak elhanyagolhatók a lélek gyógyulásához képest. És mivel Gröning azt a kérdést, hogy bűnbocsánatot is ki tudna-e eszközölni, nem válaszolta meg, a beszélgetés teljesen értelmetlen.

1949. június 7.
Újabb orvosbizottsági látogatás Gröningnél, Wöhrmann és Dr. Siebert orvosi tanácsos is jelen van. Öt órás vita. A gyógyítási tilalom marad. A fellebezési haladék meghosszabítása július 28.-ig. Gröningnek ismét javasolják, hogy gyógyító képességeit kórházakban és klinikákon bizonyítsa be. Erre azonban Gröning mély bizalmatlansága miatt már nem kerül sor. (Prof. Dr. Fischer, mint a Revue képviselője, később megállapítja, hogy e bizalmatlanság indokolt volt).

1949. június 18 / 19.
Wöhrmann, hogy a Wilhelmplatzon Gröningre váró mintegy ezer beteget megnyugtassa, kénytelen a gyógyítási tilalmat „fellazítani“.

1949. június 20.
A gyógyulásra várók tüntetése a Tanácsház és Wöhrmann lakása előtt. A rendőrség tehetetlen.

1949. június 21.
A gyógyítási tilalom újabb lazítása.

1949. június 24.
Meister főpolgármester visszajön és megerősíti a tilalmat. Újabb tüntetések. A zűrzavaros helyzet egyre kilátástalanabb.

1949. június 25.
Westphal hamburgi nagykereskedő - akinek asztmaproblémáin már segített - meghívására Gröning Hamburgba megy. Reméli, hogy itt tovább folytathatja gyógyító tevékenységét. Ez azonban Hamburgban sem lehetséges.

1949. június 29.
Gröning ismeretlen céllal elhagyja Hamburgot. Hülsmann és felesége kísérik. A nyilvánosság és a rendőrség is nyomát veszti.

A képen:
A Gröning által kezelt betegek, akiket Fischer professzor felkeresett, mielőtt Gröninggel személyesen találkozott volna.

1. A vesebeteg Klüglich úrnak Bielefeldben állandóan műtéttől kellett tartania. Beszámolónk leírja, milyen állapotban találta a Revue által megbízott Fischer professzor hetekkel Gröning kezelése után.
2. A hamburgi Mendt család kislánya bebizonyitotta Fischer professzornak, hogy Gröning hatását a gyógyászat számára hasznosítani lehet. Gröning a gyermekbénulást is sikeresen gyógyította pszichoterapiával.
3. Wehmeyer asszony. Amikor Fischer professzor felkereste őt és hallott a kórházi tartózkodásáról, mély benyomást tett rá Gröning távgyógyítása, és az a különös történet, amit a férj mesélt el neki (ld. a beszámolót).
4. Schwerdt kisasszony elmesélte Fischer professzornak a beszámolóban leírt találkozást Gröninggel, hogy az ezüstpapír golyóval miként vezette vissza a szeretett férfihez és hogyan gyógyultak meg mindketten.
5. A bielefeldi W. asszony, férje 1946-ban bekövetkezett halála óta vezeti a kerékpárüzletet. Fischer professzor beszélget azzal az orvosnővel, aki Gröning előtt W.-né hosszadalmas és kilátástalannak tűnő kezelését vezette.
6. Kargesmeyer úr, a józan üzletember Bad Oeynhausenból, akinek egy operáció sem szüntette meg a trigeminus-neuralgia által okozott gyötrelmes fájdalmait. Gröning kezelése után Fischer professzor teljesen egészséges állapotban találkozott vele.
7. E. asszony ágyánál dr. Morter, aki a beteget Gröning működése előtt kezelte. A Revue ebben az esetben is ösztönzőleg hatott az egyetemi klinika orvosaira, hogy kísérlettel győződjenek meg Gröning tudásáról, amiről a Revue a következő számában tudósít.

A nagy gyógyulások éjszakája

A nagy gyógyulások éjszakája

A Zeitungsblitz, 1949 szeptemberi: különkiadása Gröningről

A következőkben különtudósítónk tárgyszerű beszámolóját közöljük, aki a sajtó képviselőjeként a több száz ember által átélt gyógyulások ideje alatt augusztus 27-én és 28-án Traberhofban 15 órán keresztül a nagy gyógyító, B r u n o  G r ö n i n g nyomában lehetett.

A nap első gyógyulásai

Sajtóképviselőnk beszámolója: Már a délelőtt nagy örömet hozott a gyógyulást keresőknek, akik déltájt kórusban hívták „Gröningjüket“, mert a várakozó tömegnek rövid beszédet tartott. De nem erről akarok beszámolni, hanem a késő délután és az este számomra felejthetetlen óráiról:

A levegőt rendkívüli feszültség tölti be, valamilyen okból ma, szombaton, különösen sok szenvedő és kíváncsiskodó gyűlt össze a Traberhof előtt és a hozzátartozó kertben, és ez a feszültség óráról órára növekszik, miután kihirdették, hogy Gröning úr ma este ismét beszélni fog a várakozókhoz. Filmfelvevő készülékeket állítanak fel az erkélyen, a teraszon és a parkolóban, és egyre több ember áramlik erre a helyre.

Eközben kérdezősködöm a legújabb gyógyulások után, mert úgy gondolom, hogy mindenféle szenzációhajhászás nélküli, józan beszámolóval tartozom az olvasóknak és a Gröning körüli körnek.

Würstl asszony Rosenheim, Münchnerstrasse 42. alatti lakos, hihetően számol be arról, hogy bénulása miatt ma délig egyáltalán nem tudott lehajolni, és nem tudta lábát a talajról felemelni. Gröning beszéde után, örömtől sugárzó arccal először ment idegen segítség nélkül férje elé, és most ismét le tud hajolni, mint minden egészséges ember.

Ekkor egy asszony Endorfból, akit addig csak tolószékben láttunk, hasonlóan, mint Haas úr Münchenből, felemelkedett tolószékéből és először próbált meg járni.

Egy ismerős asztalához ültem, akinek felesége, Karin Lembeck színésznő München-Laimból, jellegzetes, csinos megjelenésű asszony, akit minden „törzsvendég“ ismer. Elmeséli bal karjának hónapok óta tartó idegbénulásból való kigyógyulását, ami Bruno Gröningnek a délelőtt tíz órakor telefonon érkező távgyógyításán át következett be. Abban a percben, amikor Gröning megérkezett Traberhofba, kisugárzása pillanatok alatt olyan hatást váltott ki, hogy L. asszonynak hidegrázása és hőhullámai keletkeztek, amire felkiáltott: „Istenem, mi történt a karommal? Egyáltalán nem érzem!“ – és ezzel az „elveszett“ és béna karjával, amit azelőtt még az asztalig sem tudott felemelni, akaratlanul is arcához nyúl, néhány pillanat múlva pedig teljesen szabadon érinti meg hatalmas szalmakalapját. Ekkor a meghatottságtól öröm- és hálakönnyekben tör ki, amelyek többet mondanak minden szónál. Csak órákkal később van lehetősége hálás szívvel megszorítani Gröning kezét, de a nagy segítő szerényen utasítja el: „Nem engem illet a hála, hanem Teremtőnket ott fenn, aki ma reggel a férjével való telefonbeszélgetéskor erőt adott, hogy ezt a gyógyulást elindítsam. Ezt aztán Isten befejezte az ön megérkezése pillanatában, az én közreműködésem nélkül. A hite segített önnek nagyságos asszony!“

Egy másik hölgy, Wagner asszony szintén München – Laimból, a hasonló Lembeck-i körből agyembólia miatt már négy éve baloldali, kissé javuló idegbénulásban szenvedett, a kertben távgyógyításban részesült úgy, hogy Gröning a fenti helyiségekben tartózkodva foglalkozott vele. Feszülten figyeltük a hatást, de ez a hölgy az itt uralkodó nyüzsgésben nem volt képes kellően összpontosítani. Később, az éjszakai órákban a Mesterrel történt személyes találkozás sem hozott kielégítő eredményt, mivel a távgyógyítás után néhány órával a belső feszültség, az ösztönös koncentrálás a megismételt kezelést jelentősen akadályozta.

Itt is, mint további két esetben is bebizonyosodott, hogy i s m é t e l t e n behatolni Gröning úr magánterületére, azzal a feltételezéssel, hogy a telepatikus kezelés hatását tévesztette, a nagy gyógyítóval szembeni bizalmatlanság jele.

S most végre ott tartunk. Emberek százai állnak sűrűn összepréselve. Este fél nyolc van. Lassan beáll a szürkület. A lovak már rég eltűntek a karámból, és a nap bearanyozta kedves kék hegyeinket.. A feszültség egyre nagyobb, szinte elviselhetetlen. Ekkor Gröning nagy ujjongás közepette megjelenik az erkélyen, és néhány perc nyugalmat kér, hogy csöndben ráhangolódhasson az emberekre, akiket megkér, hogy szintén koncentráljanak. Munkatársai közül S. úr előre, látókörébe invitálja a betegeket, halkan utasításokat osztogat, hogy hogyan viselkedjenek. Kezüket helyezzék tenyérrel felfelé a térdükre, ne álljanak szorosan, ne gondoljanak a betegségre, így hangzanak tanácsai. Éppen az ilyen feszültséggel és várakozással teli csend, ez a belső, lelki felkészülés abban a pillanatban, amikor Gröning gyógyerejét kisugározza, hozza meg a lehető legnagyobb gyógy-eredményt. Alig hallatszik suttogás az embertömegben. Lehetetlen a helyzetet és a hangulatot lefesteni, ezt a hittel teli, megrázó atmoszférát leírni, amelyben ezek a szegény, meggyötört emberek, összes látható és láthatatlan szenvedéseikkel, erős vagy kevésbé erős hittel a gyógyulás pillanatára várnak.

Eközben 15 perc telik el egy dokumentum-film forgatásának előkészületeivel, percek, amelyeket, úgy hisszük, csak egyszer élünk meg, ez olyan erővel teli várakozás, hogy egyszerre érezzük saját szívdobogásunkat a szomszédunkéval. Eközben Gröning egyik munkatársa megkérdez egyeseket, hogy honnan jöttek. Németország minden területét, zónáját képviselik a helységnevek, Allgäuból, Schwabenländleből, Kölnből, Frankfurtból, Alsó- és Felső Bajorországból, a Boden-tó vidékéről, még Berlinből is, és természetesen sok környékbéli helységből érkeztek. Különös, személyes örömet okozott később Gröning úrnak, hogy egy régi bajtársa felkereste, aki a várakozók között tartózkodott, és annak idején Karéliában és Finnországban közösen szenvedték el az orosz fogság nehézségeit. A tömeget újra kérik, hogy ne kérdezzenek Gröning úrtól semmit sem, és csak arra koncentráljanak, amit Gröning mondani fog.

Gröning beszél a várakozókhoz

Már teljesen bealkonyult. Minden oldalról felvillannak a jupiterlámpák, a filmfelvevő halkan működni kezd. Minden más hang teljesen elnémul, és a tekintetek az erkélyre szegeződnek, ahol Gröning úr 8 óra 15 perckor megjelenik vendéglátója, munkatársai és a gyógyultak körében. A legmélyebb csend percei következnek, amikor az emberiség nagy segítője összekulcsolja kezét és felpillant az égre. Tökéletes kapcsolatot teremt hívő gyógyulást-keresőivel, mialatt az emberek izgatott arcába tekint.

Most Gröning beszélni kezd egyszerű, a legmélyebb hittől vezérelt szavakkal meleg, szimpatikus hangján, ami olyan sok embert lebilincsel.

„Kedves gyógyulást-keresőim! Mint minden nap, úgy ma is, olyan emberek, szegény, meggyötört emberek jöttek el, akik gyógyulást keresnek és találnak is. De olyanok is vannak itt, akiket csak a puszta kíváncsiság vonzott ide, egyesek, akik tudják magukról, hogy szkeptikusak. Én ezt egészen pontosan érzem és kérem, hogy gondolataikat jobban leplezzék, és győződjenek meg a tényekről. Itt nem mutatványokról és csodák olcsó bemutatásáról van szó, ehhez ez az óra túl komoly és körülöttem az emberek szenvedése túlságosan nagy.

Én senkit sem hívtam ide, ellenkezőleg, arra kértem Önöket, várjanak addig a napig, amikor rendezett körülmények között részesülhetnek segítségben. Aki nem hisz nekem, annak nem szükséges idejönnie.

Tudom, Önök közül már sokan ebben a pillanatban a gyógyulásuk felé közelednek! Szándékom az, hogy itt Felső-Bajorországban maradok és kérem Önöket, legyenek türelemmel addig, amíg a nyilvános gyógyításhoz megadják az engedélyt, és utána gyógyhelyeket rendezhetünk be. Gyógyulásra való joga azonban csak annak van, aki az isteni hitet magában hordja. Sajnos, vannak emberek, akik ezt évek óta elveszítették, vagy beszennyezték.

Tudatom Önökkel: Az egyedüli orvos, minden ember orvosa az Úristen, és az is marad. Egyedül csak Ő tud segíteni. De Ő csak a hívőknek segít, akik régi szenvedésüket le akarják vetni magukról. Nincs szükségük arra, hogy a kis Gröningnek higgyenek, de bízzanak bennem. Nem én akarom az Önök háláját, ez egyedül Istent illeti meg - én csak a kötelességemet teszem!

Mivel Önöket nem világosították fel, tudatom Önökkel, hogy a félelmet és a pénzt otthon hagyhatják, de sok időt és a betegségüket mindig hozzák magukkal, amitől aztán megfosztom Önöket. Legyenek emberek az emberekhez; nem szabad gyűlölködni, nem szabad másnak rosszat tenni! A legjobb és legnagyobb ajándék ebben a földi életben nem a gazdagság, nem a pénz, hanem az egészség, aminek nagyobb értéke van, mint minden földi jónak. Hallották munkatársaimtól, hogyan viselkedjenek, hogy a lehető legnagyobb hatást érezhessék magukon. Nem akarok itt nyilvános gyógyítást végbevinni! Először biztosan tudnom kell, hogy gyógyíthatok-e nyilvánosan. De eddig mindig úgy volt, hogy emberek, akik a közelemben tartózkodtak, meggyógyultak. Nincs rá szükségem, hogy panaszaikat felsorolják, én keresztüllátok önökön, és mindent tudok önökről!“

Gröning úr egyszerű példákon keresztül bemutatta hatásos erejét, amelyeket az odakiáltások igazoltak, és utána folytatta tovább: „Nos, mindenki azt fogadta, amit akart, de csak az, aki kapcsolatot érez az Úristennel. Ha minden sikerül, az orvosokkal való szoros együttműködés által innen akarok, mint őssejt, több gyógyhelyet létesíteni, hogy Önöknek, mindnyájuknak segíthessek. Mindazoknak, akik beteg hozzátartozójuk miatt jöttek el hozzám, azt mondom: ‚Máris Önöknél vagyok!’ Ha hazaérkeznek, megállapíthatják, hogy a beteg már nem ugyanaz a valaki, mint akit otthagytak!“ Az emberek köszönetüket hosszantartó tapssal fejezték ki.

Két kormányképviselő Gröningért

Ekkor váratlanul és spontán a müncheni rendőrfőnök, Pitzer lépett elő a háttérből: „Kedves Rosenheimiek! Ma saját személyes élményeimről beszélek. Elsősorban, mint beteg ember jöttem ide, de úgy is, mint bajor hivatalnok és megfigyelő. Még soha az életben nem kaptam olyan kitűnő diagnózist, még a leghíresebb professzoroktól sem, mint e néhány pillanat alatt itt Gröning úrtól, anélkül, hogy testemet akár csak megérintette volna. Én személyesen, mélyen hiszek gyógyulásomban, és a felelősséget egészen a legfelsőbb kormányhivatalig felviszem azért, ami itt történik, attól függetlenül, hogy bizonyos uraknak, önök már tudják kikre gondolok itt, ez megfelel-e vagy sem. A döntő az, hogy a betegek segítséget kapjanak. 4 éve vagyok éjjel-nappal állandó bevetésen, és ezáltal súlyos betegséget szereztem magamnak, aminek a gyógyulásáért már egy fél vagyont áldoztam fel. Én a magam és az önök érdekében, mindnyájunk érdekében beszélek – ezt mindenütt hallani kell, mert nekem mindenki számára egészségesnek kell maradnom. Köszönöm a segítségét Gröning úr. Adjon Isten erőt önnek, hogy mindannak a sok embernek tudjon segíteni, akik erős hittel és nyitott szívvel jön önhöz.

Maradéktalanul bízzanak továbbra is Gröning úr gyógyító képességében, és segítsenek mindnyájan abban, hogy az utolsó nehézségeket is legyőzzük. Barátom a parlamentben gondoskodni fog arról, hogy Gröning úr egyszer, talán már hamarosan megkapja a gyógyítási engedélyt.“

kkor Hagn úr, CSU. országgyűlési képviselő ragadta magához a szót: „Én tulajdonképpen nem akartam beszélni, mert Gröning ügyeivel kapcsolatban nagyon szkeptikus voltam, és személyesen akartam meggyőződni mindarról, ami itt történik. Ma annyi sok megrázó dolgot tapasztaltam, hogy nincsenek szavak ezeknek a leírására. Többet nem is tudok önöknek mondani. Kérem mindnyájukat, higgyenek Gröning úr elhivatottságában!“ Ismét hatalmas tetszésnyilvánítás tört ki az izgatott emberek között.

---

Az éjszakai gyógyulások Traberhofban

Nos, Gröning az erkélyről most néhány súlyos, sajnálatot kiváltó bénulásos esettel kezdett el foglalkozni.

A napok óta várakozó Monika Baumgärtnernek Bad Aiblingból, akinek gerince és egész alsó teste a három évvel ezelőtti Wartzmannról történt lezuhanása következtében megsérült, óriási erőfeszítés és verejtékezés árán sikerült évek óta először, ha csak röviden is, de állnia. – Most Gröning más betegeket is felszólít, hogy béna és merev végtagjaikat mozgassák és hajlítgassák. Csak nagy nehézség árán tudok a sajnálatra méltó Georg Aigner úrhoz, Rosenheim-Thallerbräu-i lakóshoz keresztülfurakodni, aki éppen örömtől sugárzó arccal mutatja be, hogyan hajlítgatja kitartóan, erős ropogással kísérve beragadt izületeit, és büszkén helyezi a bal sarkát a jobb sarkára és fordítva. Ez volt a második eset a szkeptikusoknak, amiről minden jelenlévő meggyőződhetett. Végül Bad Aiblingból egy pékmester néhány perc alatt megszabadul évek óta tartó idegsokkjától, annak egy egészen kis maradványát kivéve, de Gröning megígéri, hogy azt néhány hét alatt elveszi tőle.

Nos, Gröning most még egyszer beszél a csodálkozó néphez: „Ha ismerőseiknél és rokonaiknál odahaza javulás állt be, adjanak hamarosan hírt nekem erről a mai dátummal, hogy tudjam, ma hány gyógyulás történt. Kívánok mindnyájuknak szép jó éjszakát, és Isten nevében teljes gyógyulást.“

Ezzel a nagy gyógyító visszamegy munkatársaival együtt a lakóhelyiségbe, hogy itt a reggel óta szünet nélkül tartó, az orvosok és a sajtó által bemutatott eseteken tudását továbbra is sikerrel bebizonyítsa.

Eddig én, hogy a betegekkel szoros kapcsolatban legyek, főleg azok közelében tartózkodtam, most lehetőségem volt a Hawart család meghívásának köszönhetően közvetlenül a legsúlyosabb esetek kezelésénél részt venni. Az előtérben várakozók hosszú során keresztül beléptem a privát helyiségekbe. Már a belépésnél, minden objektivitás ellenére, nem tudtam védekezni bizonyos hatóerő ellen. De ekkor máris hozzám lépett Gröning úr, és erősen megszorította kezemet. Egy pillanatig az volt az érzésem, mintha erős, de ugyanakkor barátságos tekintete keresztülhatolna rajtam. Hozzám intézett első szavai a nagy csalódásról tanúskodtak, amit már a sajtóval kapcsolatban átélt.

Néhány érdekes gyermekbénulásos eset látható sikerrel járó kezelése alatt megbeszélést készítettek elő az éjféli órákban az egzotikusan berendezett télikertben. A négy jupiterlámpa sugara alatt 24 személy gyűlt össze, közöttük két beteg kezelőorvosa, Dr. Meyer úr, a bad tölzi baleseti kórházból, továbbá egy orvosnő, egy orvostanhallgató és a járni nem tudók kísérő személyzete. Szakadatlanul kopog az eső az üvegtetőn, és a három filmrendező a betegekre irányítja kameráit. Minden egyes esetet a kezelés előtt, alatt és után, a széles tömegek felvilágosítása céljából, felvesznek egy dokumentum-film számára. Gröning, mint mindig, felkészül a kezelésre a szomszédos helyiségben. Asszisztense, Schmidt úr, megjelenik és kéri itt is a jelenlévőket, hogy koncentráljanak külsőleg és belsőleg a következő gyógyítási kísérletre. Ugyanakkor azt a megdöbbentő közlést teszi – valószínűleg, mint Gröning médiuma – hogy a jelenlévők között egy úr tartózkodik, akit kér, hogy megalapozatlan szkepticizmusán változtasson, vagy pedig hagyja el a termet, hogy ne zavarja a gyógyulást keresőkkel való lelki kapcsolatot. – De a termet senki sem hagyja el.

Ekkor Gröning megjelenik az ajtóban, és kéri a jelenlévőket, hogy koncentráljanak arra, mi megy végbe testükben. Gröning belép a körbe, és láthatólag intenzíven foglakozik Baumgärtner asszonnyal Bad Aiblingból, akit itt személyesen bemutatnak neki. Várakozó csend áll be. Felváltva zümmögnek a felvevőkamerák. Gröning hirtelen megfordul és megkérdezi a beteget: „És mit érez most?“ A válasz többnyire így hangzik: bizsergést a lábakban, húzódást a vádlikban, szúró fájdalmat a vesékben – vagy a húgyhólyag táján, heves zsibongást a belekben, nyomást a gyomorban, vagy láthatólag az egész test alapos remegését érzik. Így és ehhez hasonlóan mutatkoznak meg a kezelési tünetek majdnem minden betegnél. Ekkor a mester centiméter pontosan arra a helyre fixál, ami a bénulást előidézte. Kéri, hogy B. asszony vegyen három mély lélegzetet. Ekkor a beteg hirtelen hangosan felkiált. A betegtől elfordulva és számára nem láthatóan, Gröning úr az orvosaknak megdöbbentő ujjmozdulatokkal demonstrálja, hogy egy bizonyos ideget hogyan lehet operációs behatás nélkül szétválasztani, és utána ismét összevarrni, s ugyanakkor a beteg beképzeli, hogy az operáció minden fájdalmát érzi. A további kezelésnél a beteg „könnyűnek“ érzi magát, alig érzi a testét, egyre nagyobb eufóriás érzelmeket mutat, dülöngélve emeli fel a bal karját, rátámaszkodik a szék karfájára, és most megpróbál felállni. „Hamarosan járni fog!“ – hallatszott Gröning megjegyzése.

A nehéz esetek kezelése

Egy évekkel ezelőtt majdnem megvakult 8 éves kislány, Evelyn Gschwind, Münchenből, súlyos kötőhártyapanaszokkal és ötszöri operációval, ugyanazon a napon történő többszöri kezelés után, már többet lát szemüveg nélkül, mint amennyit valahais látott, pl. az 500 méter távolságban elmenő vonatot. A bal szeme előtt lévő fátyolt Gröning megszűnteti azáltal, hogy irányítására a kislány a bal kezét szeme elé viszi, s gyors mozdulattal valamit a szemgödréből kihúz. Ezek után a teremben minden egyes részletet pontosan le tud írni.

Most Gröning megkéri a beteg kíséretében lévő három urat, hogy menjenek ki az erkélyre, mivel elvonják védence figyelmét. Most Gröning saját kezével gyúrt kis papírgolyócskákat oszt ki üres cigarettás dobozokból, amik láthatólag magnetikus erőt rejtenek és annyira népszerűek, hogy már Münchenben a feketepiacon árulják – ezek természetesen rossz hamisítványok. Ezek az „erőhordozók“ kötik össze nagy távolságokon keresztül Gröninggel a beteget, és könnyítik meg a távgyógyításhoz szükséges koncentrációt.

Eközben kelet felől már szürkülni kezd, és a mester még semmiféle fáradtság jelét sem mutatja. Kitartásának ereje láthatólag átterjed látogatóira is, mert közülük senki sem akarja elhagyni a csoda helyét. Az alvás Gröning számára idegen fogalom. Egy gyors kézmozdulat, homlokától jellegzetes koponyáján át feje hátsó részéhez, a fáradtság minden nyomát eltűnteti. De a cigaretta szakadatlanul parázslik a kezében, és tápláléka csak egészen kis adagokból áll.

Ekkor egy nehéz esethez hívják a hátsó udvarba, ahol a 35 éves Fischhaber úr, Bad Tölzből, már napok óta, utolsó reménységként vár rá. F. úr bob- és motorbicikli baleset következtében különböző testrészein részlegesen megbénult, állapota 1949 májusa óta állandóan romlott. Neves müncheni professzorok három orvosi szakvéleménye szerint benzingőz mérgezés, gerincsérülés, a fő idegkötegek daganatai és az orvos legújabb megállapítása szerinti köztiagy-sérülés között ingadozik, ez az, ami őt ma Gröninghez hozta. F. úr már két hónappal ezelőtt felkereste Gröninget Herfordban, aki gyógyulást ígért neki. Amíg a herfordi látogatás után az éveken át tartó gyógyszeres kezelés okozta vesepanaszok teljesen megszűntek, a többi i tünetnél a részleges siker elmaradt. Gröning ehhez a reggeli konzultációjához már az esti órákban betegét távkezelés által megdolgozta, aki ez alatt heves bizsergést érzett bal kezében és bal vádlijában, valamint a lábán izomlázhoz hasonlókat érzett.

A gyógyulás vagy javulás elmaradásának okát Gröning úr feltűnést keltő „látnoki“ módon magyarázza meg, és szó szerint azt mondja: „Óvakodjon egy baráti házaspártól, akik nincsenek jó szívvel ön iránt. Az asszony feketehajú, a férje sötétszőke, kb. 170 cm magas. Ez a férfi – ha ezt pontosan tudni akarja – két nappal az innen való hazatérése után, este 6 órakor belép majd az ön házába. Arról fogja felismerni, hogy mielőtt az ajtót becsukná – fehér zsebkendővel fogja az orrát megtörölgetni. Ez a férfi akadályozza mind a mai napig az ön általam való gyógyulását, mivel erről már nyilvánosan elítélően nyilatkozott. Ez a személy áll közöttem és ön között, és megakadályozza a szükséges kapcsolatot. Kerülje ezt az urat, és akkor hamarosan egészséges lesz.“

A gyógyulást adományozó utolsó szavai, amelyeket még útravalóul adott nekem, és amelyek jövőbeni munkájának irányadói, a következők voltak: „Betegeimet szeretném néhány perc alatt a következő szavakkal gyógyítani: ISTEN HOZTA! ÖN BETEG VOLT! A VISZONTLÁTÁSRA!“

A. Stecher

A szerkesztőség megjegyzése

Eddig tart tudósítónk beszámolója, amit állásfoglalás nélkül teszünk közzé. A tények alapján olvasóink saját maguk alkossanak véleményt Gröning „gyógy-tudományáról“ és arról, vajon a sok beteg és testi sérült érdekében - mint a „természetes gyógy-tudományok doktora“ - szükséges-e az illetékes állami minisztérium azonnali engedélyezése.

Mivel Gröningnek szándékában van továbbra is a rosenheimi Traberhofban maradni, adott időben további „különkiadásokat“ teszünk közzé.

Leveleket vagy egyéb más közleményeket nem tudunk továbbadni Gröning úrnak. Természetesen m i n d e n é r d e k l ő d ő küldhet levelet (fénykép nélkül) vagy más közleményt címére: Bruno Gröning úrnak, Rosenheim-Land, Traberhof. Más, esetleg a feketepiacon forgalomban lévő címek hamisak. Gröning úr kéri, hogy hivatalos engedélyezéséig tekintsenek el a személyes látogatásoktól.

Bruno Gröning - Szava elűzi a betegséget

Bruno Gröning - Szava elűzi a betegséget

Das Neue Blatt, 1957 május 9

Dokumentációs beszámoló Dr. Horst Mann

Először is határozottan ki kell jelentenünk, hogy nem Bruno Gröning személyéről van szó. A Das neue Blatt nem akar azokhoz csatlakozni, akik nagy lelkesedéssel dicsérik, mint gyógyítót, vagy pedig egyszerűen sarlatánnak kiáltják ki. Feladatunk az volt, hogy megvizsgáljuk Bruno Gröning gyógyításait – kritikusan és őszintén, csak arra törekedve, hogy végre megállapítsuk az igazságot. Mert az igazságot minden embernek joga van megtudni.

Ezzel a Das Neue Blatt közvetlen jelenünk egyik izgalmas fejezetét nyitja fel. Mert ezek tények:

1. Bruno Gröning már több mint 10 éve bebizonyítható gyógyulásokat ér el. Számukat nem lehet megállapítani, ezrekre tehető.
   
2. Módszere miatt több alkalommal állt bíróság előtt. Fel kellett menteni. Bizalommal tekint most is egy újabb, nagyon vitatott per elé.
   
3. Egész Németországban vannak Gröning – Egyesületek. Tagjai hódolattal tekintenek rá, aki nem csak gyógyulást, hanem lelki támogatást is adott számukra.

A Das neue Blatt beszélt ezekkel az emberekkel. Kritikusan megvizsgáltuk a gyógyulási sikereket. Megkérdeztünk orvosokat, tudósokat, és magával Bruno Gröninggel is beszéltünk. Nagylelküen rendelkezésünkre bocsájtott olyan anyagot, amikhez eddig nem lehetett hozzájutni

1953. november 27-én történt egy kis faluban, Ostenfeldben, Husumtól 14 km-re, keletre. Nagy feszültség uralkodott a falusi vendéglő alacsony termében, vaskapocsként szorította össze az emberek szívét, akik a padokon és a széksorokban szorongtak. Százan is lehettek, vagy talán százötvenen is.

Ostenfeldből jöttek, Rendsburg és Schleswig, Husum és Kappeln környező falvaiból. Hamarosan szárnyra kelt: Bruno Gröning itt van! Ismét betegeket gyógyít. Talán nekem is segíthetne, vagy talán az atyának, akinek köszvénye van, vagy a gyermeknek, aki olyan gyenge, és az orvos csak a vállát vonogatta. Ilyen és hasonló gondolatai lehettek mindazoknak, akik megjelentek ezen az estén.

A gyenge fény alig tudta a termet bevilágítani. A fény az emberek arcára esett, akik tele voltak várakozással és hittel. De a fény a szkeptikusok és kíváncsiak arcát is bevilágította. Ezek nem vártak semmi különlegeset. Csak részt akartak venni, hogy az 1954-es év hosszú téli estéin legyen miről mesélni. Olyan kevés történik ezekben a falvakban. A beszélgetések mindig csak ugyanazon téma körül forognak: az időjárás, az aratás, az állatok és a betegségek. Igen, végülis mindenki megbetegedhet – Gröning talán tudna kiutat mutatni...

A tömeg mormolása betöltötte a zsúfolásig megtelt termet, és szétoszlatta a füstfátyolt. Egyesek görcsbe szorított kezekkel ültek, mintha imádkoznának, mások beteg hozzátartozóikkal foglalkoztak.

Csak az utolsó sorban volt nagy csönd. Egy súlyos beteget hoztak be. Olyan borzasztó fájdalmai voltak, hogy még ülni sem volt képes. Takarókat helyeztek a földre, úgy készítettek számára fekvőhelyet. Az emberek ismerték őt. Thies Paasch, parasztgazda Norbyból. Ismerték nehéz sorsát, a súlyos fájdalmakat, amelyek miatt sokszor hetekre ágyba kényszerült.

Hirtelen megszűnt a hangzavar. Bruno Gröning lépett a terembe. Kicsinek, filigránnak hatott a mintegy 170 cm-es testmagasságával, amint gyors léptekkel az alacsony pódium felé igyekezett. Ruházata a fotókról már ismert volt. Feltűnő csak hatalmas feje volt, hullámos hajával, és nagy, csillogó szemeivel, amelyek sovány, sápadt arcában égtek.

És aztán minden egészen másképp történt, mint ahogy azok, akik csak kíváncsiságból és szenzáció-hajhászásból jöttek. „Kedves Barátaim!“ Ezekkel a szavakkal fordult Gröning az összegyűltekhez. Ez a hang finom és dallamos volt, pátosz és drámaiság nélküli, nem a gyógyulásokról és csodákról beszélt, amelyeket tulajdonosa véghezvitt. Nem dicsérte, nem magasztalta őt Messiásként, aki újra feltámadt azért, hogy a kétségbeesőket megmentse. Gröning a hitről és annak erejéről beszélt. Egyszerű szavakkal, amit mindenki megértett, magába fogadott és feldolgozott. Szemléletesen fejezte ki magát és hasonlatokat alkalmazott, de nem kirívó színekkel és képekkel.

Gröning körülbelül egy óra hosszat beszélt. Senki sem figyelte az óráját, mindenki úgy érezte, hogy neki szólnak ezek a szavak. Ezután egyenként fordult a hallgatósághoz. „Érzett Ön valamit?“ - kérdezte. Halkan, vonakodva vagy örömmel és igenlően jöttek a válaszok. Egyesek sztaniolgolyót tartottak kezükben, amelyet előzőleg kaptak meg, és különleges meleg érzésről számoltak be. Mások elmondták, hogy remegést és fájdalmas lökéseket éreztek, voltak, akik megrázták fejüket, és nemet intettek.

Egyesek el akarták mesélni betegség-történetüket. De ez a férfi, sötét selyemingében és nagy csomójú nyakkendőjével nem volt mindig figyelmes hallgató. Néha közbeszólt, szinte elutasítóan. „Én nem kezelek betegségeket! A betegség a rendetlenség. Jöjjön rendbe sajátmagával és Istennel, és a gyógyulás nem marad el. Beszéljünk valami jóról. Érezze jól magát körünkben!“

Bruno Gröning asztaltól asztalig, széktől székig ment. Aztán megfordult. Egy hívás az utolsó sorból megállította lépteit. „Gröning úr, valakit kifelejtett!“ Ez a hang Owschlag közösség polgármesteréé volt, aki most felállt, és Thies Paasch felé mutatott, aki hátul a teremben, a földön feküdt.

Gröning odalépett a beteghez, lehajolt hozzá, és megkérdezte; amit már a többi hallgatótól is megkérdezett. „Érzett Ön is valamit az előadásom közben?“ A férfi, akit a fájdalmak a földre kényszerítettek, bólintott. „Igen“ - mondta aztán. „Hirtelen nagy forróságot éreztem, csak a bal lábam maradt a feléig jéghideg. És aztán a jobb kezemen bizsergést éreztem.“ Gröning bólintott. Semmivel sem tett többet. Semmi mozdulat, semmi vigasztalás, semmi utasítás, Gyors léptekkel keresztülment a termen.

Ekkor valaki a hallgatók közül, a terem közepéről ezt kiáltotta: „Köszönjük meg azzal, hogy felemelkedünk a helyünkről!“ Széklábak zöreje hallatszott, asztalokat toltak félre. És akkor valami hihetetlen történt. Thies Paasch felemelkedett, ő is felállt, mint a többiek. Arca hirtelen megváltozott, mintha megváltották volna. Mindkét kezével visszautasította szomszédja segítségét. Egyedül akart felállni, s ez sikerült is neki, kínlódás és fájdalom nélkül.

Felemelkedve állt ott, és győzedelmes arckifejezéssel, nevetve nézett a körülötte állók szemébe. És aztán biztos léptekkel az italos-pulthoz ment. „Vendéglős, egy konyakot“ – Hangja iszonyatot, reményt, és ujjongást fejezett ki. „Egy konyakot, vendéglős!“

Norby, 1957. április 18.

Előttem fekszik egy mappa, tele Bruno Gröningnek írt köszönő levelekkel. 58 betegség-beszámolót tartalmaz, olyan emberekét, akik Bruno Gröningben súlyos szenvedéseikből való gyógyítójukat, megmentőjüket látják. Ezek mind egy kis területről, Ostenfeldből és a környező kis falvakból származnak. A beszámolók az 1953 telétől 1954 tavaszáig tartó időszakot ölelik fel.. Ezeket a leveleket parasztgazdák, háziasszonyok, teherautósofőrök, kőművesek, különböző iparosok és kézművesek írták. Sőt, ezek a köszönőlevelek gyerekek csodálatos gyógyulásait is tartalmazzák.

Eszem nehezen hiszi el, amit a szemem olvas. Ez egyszerűen felfoghatatlan. Az emberek felsorolják szenvedéseiket, szívbántalmakról, reumáról, visszerekről, nyílt sebekről, fejfájásról, bőrkiütésekről, trombózisról, csípőizületi gyulladásokról, bénulásokról, porckorongsérvekrőll, epebántalmakról, és tuberkulózisról számolnak be. Borzasztó skálája a betegségeknek, amelyeket állítólag mind Bruno Gröning gyógyított meg.

Megakadok. Szemem Thies Paasch nevére esik, ő az, aki közel három éve, Bruno Gröning egyik előadása után hirtelen felállt és érezte, hogy meggyógyult. Olvasom: „1944 óta, tehát kerek 10 éve borzasztó reuma- és idegbántalmakban szenvedtem, amelyeket a háború alatt Kelet-Poroszországban szereztem. Több orvos, természetgyógyász kezelése ellenére nem gyógyultam meg, csak enyhülést éreztem. A múlt év őszén a fájdalmak annyira felerősödtek, hogy nem tudtam többé mozogni. Az orvos porckorongsérvet és isiászt, ideggyulladást állapított meg. Amikor már 4 hete ágyban feküdtem anélkül, hogy javulást éreztem volna, elhatároztam, hogy nov. 27-én Ostenfeldbe utazom, ahol Gröning úr akkoriban jelen volt. Mivel sem ülni, sem menni nem tudtam, két órán át a padlón feküdtem. Amikor Gröning úr belépett a terembe, rögtön enyhülést éreztem. És ahogy Gröning úr a kb. 200 fős embertömeggel való beszédét befejezte, egyedül felálltam, és bot nélkül elhagytam a termet. És csodával határos módon, ismét teljesen egészséges vagyok, és ismét elvégezhetem munkámat. Szívből jövő köszönetem Gröning úrnak azért, hogy általa visszanyerhettem tökéletes egészségemet. Thies Paasch, Norby“

Mi történhetett ezzel az emberrel? Valóban véglegesnek bizonyult spontán gyógyulása? Ez tényleg egy csodával határos gyógyulás, vagy pedig csak annak a pillanatnak, a Bruno Gröning által lángra lobbantott hitnek az ereje, ami hirtelen elmulasztja a fájdalmat, hogy aztán talán még erősebben újuljon ki?

Pár órával később szemben ülök vele háza tiszta szobájában, Norbyban. Vidám, eleven férfi, aki éppen úgy lehetne 40, mint 50 éves. Éppen most érkezett meg Husumból vonattal és kerékpárral, ahol autóvezetői tanfolyamot végez.

Nyíltan mesél. És már első kijelentése megelőzi kérdésemet, vajon tart-e még gyógyulása? „Szívem mélyéből hálás vagyok Gröning úrnak, neki köszönhetek mindent, azt, hogy a munka ismét örömet jelent, és hogy tökéletesen egészséges vagyok.“

Thies Paaschnek minden oka megvan erre. Mert amikor újra felidézte összes szenvedését, tudatosodott bennem betegségének súlyossága. Akkoriban, első összeroppanása után, a háború alatt mindent megpróbált, ami lehetséges volt. De a reuma egyre jobban terjedt a testében. Gerincferdülést kapott. Az orvosok csak injekciókkal tudták fájdalmát enyhíteni.

„Akkoriban nem láttam semmiféle kiutat ebből“ - nyilatkozott Thies Paasch. „Túlságosan féltem a visszaeséstől. Amikor meghallottam Bruno Gröning nevét, tudtam és éreztem: Igen, csak ő tud engem megmenteni! Ebben hittem erősen, amikor a kocsival Ostenfelsbe vittek, miközben megpróbáltam fájdalmaimat elnyomni.“

“Volt azóta orvosnál?“ - kérdeztem a napbarnított gazdát, aki az eltelt évek alatt ismét tetterősen végezte nem éppen könnyű munkáját. Thies Paasch felnevetett. „Miért kellene?“ - tette fel az ellenkérdést. „Teljesen egészségesnek érzem magam!“

Ennek ellenére érdeklődtem egy orvosnál, aki hosszabb ideig kezelte. „Ez igaz“ - mondta. „Paasch úr már nem beteg. Többek között ideggyulladása is volt. A gyógyulás érdekében szüksége volt egy erőteljes impulzusra. Azt Gröning úrtól kaphatta meg.“

Kíváncsi lettem. Kivételes, egyedülálló eset volt ez? Más betegeket is felkerestem – és újabb meglepetésben volt részem. Erről a következő héten számolok be.