Korabeli tanú beszámolója

Gyógyulás székrekedés és embóliából – „egy falusi beszélgetés alkalmával”

Amíg a segítségkeresők a Wilhelmsplatzon Bruno Gröningre vártak, máshol a következő jelenetek játszódtak le:

Szemtanúnk édesanyjának meggyógyítását az orvosok már feladták. Hat hete nem volt széklete. Minden orvosi kísérlet, pl.: beöntés, hashajtó, stb. eredménytelen volt. Ráadásul még embóliát is kapott.

A szemtanú: „Mi, mármint az összes családtag, teljesen kétségbe voltunk esve. Minden szalmaszálat megragadtunk, hogy mégiscsak segítséget és gyógyulást találjunk édesanyánknak. Ebben a helyzetben hallottunk arról, hogy Bruno Gröning itt, Herfordban a Wittekind utcában egy súlyos betegnél volt. Odamentem. Már kb. húszan voltak ott, akik mind segítséget kerestek. A köszönésnél azt mondta nekem Bruno Gröning: „Menjen a konyhába. Ma este elmegyek magával az édesanyjához.“ Honnan tudta, hogy édesanyám miatt jöttem, nem tudom. Én semmit sem mondtam neki.

A konyhában való várakozás alatt a következőket éltem át: Időközben egy anya érkezett a gyermekével, akinek súlyos szamárköhögése volt. Már messziről hallottuk a borzasztó köhögést. A gyermeket az anyjával hozzánk vezették be a konyhába. Bruno Gröning szeretettel megsímogatta a haját. Az anyához fordulva ezt mondta: „Ügyeljen gyermekére, egy negyedóra múlva sárga váladékot fog hányni.“ Bruno Gröning ezután kiment a konyhából, hogy a többiekkel törődjön. A gyermek egyszerre öklendezni kezdett. Még éppen fel tudtam kapni és a szenesláda fölé tartani, amibe belehányt. Ilyen hányást még életemben nem láttam. Később azt mondta Bruno Gröning az anyának: „A gyermek egészséges.“ Az anya azután elment vele, a kislány pedig már nem köhögött többet.

Éjfélkor elutaztunk édesanyámhoz Bielefeldbe. Útközben azt mondta Bruno Gröning, hogy nem kell aggódnom, mert a gyógyerő Istentől származik. Az embernek hinnie kell a jóban. Továbbá közölte velem, hogy már most, útközben, foglalkozik az édesanyámmal, szellemileg ráhangolódik.

Mikor édesanyám hálószobájába bementünk, Bruno Gröning odaült az ágyára. Nagy örömmel láttam, hogy anyám tekintete már sokkal tisztább volt. De a hasa mindenesetre még nagyon kidomborodott, mint egy hordó. Bruno Gröning beszélt hozzá és megfigyeltem, hogy édesanyám hogyan telik meg újra életkedvvel. A szíve nyitva állt Bruno Gröning előtt, hitt benne. Bruno Gröning egy pohár vizet kért az édesanyámnak, azt mondta, hogy az majd jót tesz neki. Friss vizet hoztam az udvarról a kútból, és anyám megitta. Apámhoz fordulva azt mondta Bruno Gröning: „Figyelje meg a felesége székletét és vizeletét. Meg fogja látni és csodálkozni fog, hogyan távoznak a salakanyagok és mi minden jön ki.“ Apám megkérdezte Bruno Gröninget, hogy mivel tartozik neki, mit fizessen. De ő csak annyit mondott, hogy az Úristennek kell megköszönnünk és egy köszönő levélben írjuk meg, hogy mi történt.

A következő napon anyám beleiben elkezdődött a morgás-mozgás. Apám mondta, hogy hétszer rakta tele a WC-t. Két nap múlva anyám teljesen gyógyultan kelt fel. Ettől kezdve a lábsebei és a visszerei is meggyógyultak orvosi kezelés nélkül. A kezelőorvosa szóhoz sem tudott jutni. Az esemény faluszerte beszédtéma volt.

Amikor Bruno Gröning szemébe néztem, tudtam: itt áll egy mélyen hívő ember! Lényének valami különleges kisugárzása volt. Ha korábban valaki egy ilyen élményt mesélt volna el nekem, azt gondoltam volna róla: „Ez becsavarodott!“ Az embernek előbb sajátmagának kellett ilyesmit átélnie, hogy ezt képes legyen elhinni. Ez az esemény különleges élményem marad.”