Forradalom az orvostudományban?

Revue, 1949.8.14: című folyóirat kűzd egy sorsdöntő kérdés

A HERFORDI CSODATEVŐ BRUNO GRÖNING, aki 1949 májusában és júniusában reménytelen betegek ezreit gyógyította meg, további működését Észak-Németországban saját információik szerint az orvosok és hatóságok türelmetlensége ellehetetlenítette. 1949. május 3-án megtiltották Bruno Gröningnek, hogy tovább gyógyítson. Június 29-ével Gröning visszalépett a nyilvánosságtól. Bruno Gröning nem tünt el, és a kérdések sem maradtak megválaszolatlanok csodálatos gyógyításai után, mert a Revue utat nyitott Gröningnek egy nagy klinikához, hogy elfogulatlan orvosok előtt bizonyítsa be gyógyerejét. Ezzel a Revue lehetőséget adott Gröningnek, hogy modern tudósok előtt igazolja, hogy gyógyíthatatlan betegségeket képes meggyógyítani. A Revue ma elkezdi 150 megtámadhatatlan kísérlet eredményének nyilvánosságra hozatalát. Olvassák el, miről számolnak be Bongartz és Laux riportereink a Revue-ben Prof. Dr. Fischer orvos-pszichológus és orvos vezetésével.

A REVUE TERVE

A Revue ma egy olyan publikáció közlésébe kezd, amelynek témája messze túlmutat a puszta újságírói feladaton. Középpontjában egy egyszerű, ám néhány hónapon belül híressé vált ember, Bruno Gröning áll, aki Herfordban és több más városban csodálatos, de rejtélyes módon gyógyíthatalannak tartott betegek ezreit gyógyította meg vagy lényeges javulást idézett elő. Egy politikus, tudós, vagy művész sem foglalkoztatta ennyire az embereket a háború utáni években, mint Bruno Gröning. Sőt más országok, mint Anglia és Amerika is mélyen megilletődtek hírneve és a szenzációs újsághírek alapján, amelyek magasztalták, kételkedtek, vagy éppen nagyképűen elutasították. A gúnyos megvetést a szenzációk, az ellenőrizetlen hírek és ellentmondásos elbeszélések táplálták. Ezek majdnem mind nélkülözik a szükséges komolyságot, a felelősséget, elfogulatlanságot és a tudást a probléma fontosságáról, ami Bruno Gröning által az orvosi szakviták szűk köréből egy éjszaka leforgása alatt a nyilvánosságra jutott.

A Revue egészségügyi szakdolgozói egy másik témával kapcsolatban már hosszabb ideje foglalkoztak a betegségek lelki okainak kérdéseivel, és az ezekre irányuló kutatások Németországban gyakran figyelmen kívül hagyott, német területeken kívüli fejlődésének tanulmányozásával. Gröning esetében nemcsak a csodadoktor személyéről van szó, hanem a betegek pszichoteriápiás kezelése során a lelki okok jelentős kérdéseiről és ezeknek az okoknak a figyelembevételéről is. Lehetséges, hogy Gröning a lelki betegségek kezelésének fenoménja. Amikor ezért Észak-Németországban a Gröning körüli kampány, akinek a működési területén egyes napokon több mint 6000 ember gyűlt össze, egyre kaotikusabb formát öltött, a Revue, egy képes újságtól szokatlan elhatározásra jutott.

Eközben az ellentét Gröning számos követője és a kevés, de befolyásos ellenfele között az elviselhetetlenségig fokozódott. Egy orvosi bizottság és a hatóságok Herfordban gyógyítási tilalmat adtak ki. Herfordban, Hamburgban, és sok más városban azonban a betegek ezrei vártak továbbra is a csodatévő segítségére. A hivatalos hatósági fórum is tanácstalan volt a Gröning-jelenséggel szemben, úgyhogy magának a fenoménnak egy szerencsétlen végtől kellett tartania. Felőrlődik-e Gröning az ellenfelek és a hívők tábora között? Vagy elmerül ez az egyszerű, intellektuálisan gyámoltalan, de igazi küldetéstudattól és becsületes segíteni akarástól vezérelt ember, Gröning a „pártfogók“ tengerében, akik megkörnyékezték őt, gyógyerejéből tőkét kovácsoltak és feltárták gyenge oldalát ellenfeleinek? Vagy megadná-e a lehetőséget Németországban egy egészségügyi vagy tudományos intézmény, becsületes kutatási ösztöntől hajtva Bruno Gröningnek, hogy képességeit orvosi szempontból felülvizsgálja, amire az USA-ban már bármelyik nagyobb klinika, minden további nélkül hajlandó volna? Hiábavaló tárgyalások után június végén attól kellett tartani, hogy Gröning felőrlődik. Az a kérdés pedig, hogy elismerik-e csodálatos jótékony lelki befolyásoló képességét vagy pedig bebizonyítják, hogy állítólagos képessége hamis, sőt szélhámosság, a szenvedők milliói számára megválaszolatlan maradt.

Ebben az időpotban a Revue elhtározta, hogy külön riporterekből álló csoportot küld Észak-Németországba, amihez Helmut Laux, Heinz Bongartz tudós, és Dr. H.G. Fischer, marburgi orvos-pszichológus is csatlakozott. A csoportnak fel kellett keresnie Gröninget, akinek nyomai már kezdtek eltünedezni. A Gröning által kezelt esetek többségének megvizsgálásával meg kellett győződnie a gyógyulások sikeréről vagy sikertelenségéről. A Revue stábjának a vizsgálat pozitív kimenetele esetén képet kellett kapnia a Gröninggel kapcsolatos viszonyokról és magáról Gröning személyéről. Ezen kutatások eredményei alapján az volt a feladatuk, hogy Gröninget elválasszák környezetének kedvezőtlen hatásaitól, és egyengessék útját. a hívők, orvosok és bürokratikus hatóságok tömkelegében. Gröningnek saját beleegyezésével menedéket kellett kapnia egy ismeretlen, félreeső helyen. Ugyanakkor a Revue stáb előkészületeket tett arra, hogy az elővizsgálatok megfelelő kimenetele esetén egy vezető német egyetemi klinikát megnyerjenek munkatársnak. Egy tudóscsoport előtt biztosítani kellene a lehetőséget Gröningnek, hogy tudását bebizonyítsa. Siker esetén további műkődéséhez segítséget kellene adni. Sikertelenség esetén a negatív eredmény megtámadhatatlan bizonyítékát kellene a nyilvánossság elé tárni. Ez volt a Revue terve.

A terv megvalósítása 1949. június 28-án kezdődött el. Nehézséget, kalandot és meglepetéseket hozott. De a terv sikerült anélkül, hogy a nyilvánosság – az ügy éredekében – a mai napig erről bármit is megtudott volna. A terv szerint Gröning 1949. június 29-én 23 óra 45 perckor eltűnt Hamburgban. A Revue ma megkezdi a riporterek és vezető orvosok részletes beszámolójának közlését a legnagyobb és legmeglepőbb orvosi kisérletek előzményéről és történetéről, ami egy folyóirat segítségével valaha is megvalósulhatott.

Bruno Gröning: a lélekgyógyász fenomén

Helmut Laux és Heinz Bongartz Fischer professzor pszichológus vezetése alatt

Bruno Gröning nyomában

Az orvosok hozzáállása

Június 29-én indultunk el Frankfurtból, pontosan azon a napon, amelyiken Gröning Hamburgból olyan nyomtalanul eltűnt. Mi, újságírók természtesen kíváncsiak voltunk. Fischer professzor tartozkodó volt, noha kíváncsiságát ő sem tudta teljesen elrejteni. De ő határozott volt atekintetben, hogy a Gröning esetet szisztematikusan közelítse meg, illetve lassan és lelkiismeretesen hozzon ítéletet. Fischer professzorral való együttműködésünk az első naptól kezdve kitűnő volt. Ő már elsajátította a gyakorlati orvosi ismereteket. Mint általános orvos, képes volt a kórleleteket, azoknak romlását vagy javulását megítélni. Másfelől pszichológus volt, és a pszichoanalízís (lelki kutatás) és pszichoterápia (lélekgyógyászat) segítségével praktizált. Gröning módszerének a lélekgyógyászat körébe kellett tartoznia, ha valóban hatásosnak bizonyul. Vagy Gröning rendelkezett másféle erőkkel is, amelyek a pszichoterápiának még ismeretlenek.

A pszichológus Prof. Dr. Fischer (jobbra) a REVUE megbízásából  megbeszéli Gröninggel a klinikai vizsgálatok  elokészületeit

Június 29-én este érkeztünk Bielefeldbe, és a véletlen Fischer professzornak egy régebbi ismerőse által előszőr a Bethel gyógyintézet vezetőjéhez, Schorsch professzorhoz vezetett el bennünket. Schorsch professzor, aki hozzájárult a Gröning ellen hozott gyógyítási tilalomhoz, fontos ember volt az orvosi bizottságban. Eleinte minket, mint a sajtó munkatársait nem is akart látni, csak Fischer professzort fogadta, és beszámolt Gröningről nyert benyomásáról: „Ő egészen egyszerű ember, mindenek előtt nincs ‚karizmája‘.“ Azok számára, akik ezt a szót nem értik, hozzá kell fűznünk, hogy a tudósok ezalatt küldetést értenek. Schorsch úgy vélte, a vallásos küldetés tudata, amiről Gröning Herfordban és más helyeken is gyakran beszélt, csupán színjáték. Többnyire egoizmusból és önteltségből cselekszik. Schorsch, szavainak bizonyítékául egy grafológiai szakvéleményt mutatott, ami ugyanezt mondta Gröningről. Fischer professzor elfogadta megítélését. Schorsch professzornak egyébként nem voltak tudatos előítéletei. Egyszerűen érdektelennek tűnt. Kövérkés, kedélyes ember volt, és úgy tűnt, mintha legszívesebben hallani sem akart volna a Gröning esetről. Valószínűleg nem szívesen foglalkozott a dologgal, és nem akart további kényelmetlenségekbe bocsátkozni. Azt gondolta, nem kellene nekünk az ő ítéletére hagyatkozni, hanem magunknak kellene az esetet megvizsgálni.

Prof. Dr. Wolf, a bielefeldi városi kórház főorvosa, nyíltabbnak mutatkozott. Osztotta azon véleményünket, hogy a Gröning esetet fenntartások nélkül kell megvizsgálni. De utalt arra, hogy Gröningnek tulajdonképpen felajánlották, hogy tudását a klinikákon bebízonyítsa. Mi lehet az oka annak, hogy Gröning ezt mégis elutasította? Vajon az orvosoktól rossz néven kell-e venni, hogy valakivel szemben rendkívül szkeptikusak, ha az illető vonakodik előttük képességét bemutatni?

Miért tért ki Gröning – kérdeztük természetesen magunkat is – módszerének klinikai megfigyelése és szakvéleményezése elől? Volt-e oka Gröningnek Wolf professzor objektivitásában kételkedni? Amikor Fischer professzor néhány héttel később rábírta Gröninget, hogy a bielefeldi kórház orvosai előtt praktizáljon, sajnálatos szándékot kellett megtapasztalnia, mégpedig azt, hogy Gröninget látszólagos előzékenységgel próbálták megsemmisíteni, úgy, hogy csak olyan eseteket mutattak be neki, amelyeken már senki sem tudott segíteni, még maga Gröning sem. Fischer professzornak ezért le kellett mondania arról, hogy Gröning módszerét a bielefeldi orvosokkal szakvéleményeztesse.

Továbbá, azt is hallotta, hogy a detmoldi tisztiorvos, Dr. Dyes, úgy nyilatkozott Gröning munkájával kapcsolatosan, hogy akármennyi bizonyítékot is tud gyógytudománya mellett felhozni, munkájában mindenképpen meg fogják akadályozni! Fischer professzor ezért Herfordból telefonon utánakérdezett, és Dr. Dyes egyáltalán nem titkolta állítását. Gröning rossz benyomást tett rá. Dr. Dyes teljesen el volt telve orvosi nagyképűséggel és rendkívül meg volt elégedve saját viselkedésével.

Gröning ezen a módon veszítette el az orvosok objektivitásába vetett bizalmát, úgyhogy nem lehet tőle rossz néven venni, ha a felajánlott kórházi kísérletekbe nem volt hajlandó belemenni. Az eredeti, egyszerű ember éber ösztöne érezte a tisztességtelen szándékokat, amik rá leselkedtek.