A lelki eredetű krónikus betegségek áradata

Június 30-án kezdtük el a betegek vizsgálatait, akiket Gröning kezelt, és saját bevallásuk szerint utána meggyógyultak, Északrajna-Westfáliától, egészen fel a hamburgi területekig. Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni.

A Gröning által kezelt betegek már visszatértek lakhelyükre. Senki sem jegyezte fel nevüket és címüket. Gröning, mint egy vándorgyógyító a szó szoros értelmében, elkezdte a betegeket csak úgy egyszerűen gyógyítani, és rajongóinak elbeszélésein, sajtójegyzeteken és híreszteléseken kívül nem volt semmi pontos anyaga a tevékenységéről. Valószínűleg hatalmas nehézségeket kellett volna legyőznünk, ha a szerencsés véletlen össze nem hoz bennünket egy Bielefeldből való emberrel, aki már előttünk megkísérelt bizonyos áttekintést nyerni Gröning tényleges sikereiről.

Ez a férfi egy kórház kerületi igazgatója volt, név szerint Lanzenrath, okos, tárgyilagos és széles látókörű ember. Neki sikerült egészen a „követőkig“ előrenyomulni, akik hívőkből, vagy üzletelőkből álltak, akkoriban ezt nem tudtuk megítélni. Ezek Gröning körül csoportosultak és annak Hamburgba való elutazása után részben Herfordban a Hülsmann család házában maradtak vissza, ahol Gröning működött. Gröning azon képességéről, hogy számos betegségre tud hatni és betegséget gyógyítani, éppúgy meg volt győződve, mint személyes szerénységéről. De félt attól, hogy a „követők“ Gröning jó tulajdonságait hamis utakra irányítanák. Eleinte velünk szemben is bizalmatlan volt. Ám Fischer professzor volt itt is az, aki csoportunknak ajtót nyitott, és Lanzenrathot arra késztette, hogy segítségünkre legyen, és nevezze meg az általa ismert eseteket, amelyek pontos vizsgálatával a Gröning-jelenség komolyságát meg lehet állapítani. Az indítékok, amelyek Lanzenrathot Gröning megismerésére ösztönözték, rendkívül érdekesek voltak. Őt is egy betegség, fájdalmas vesepanaszok, vezették Gröninghez. Ezt követően – közben már két hónap is elmúlt –fájdalommentes maradt. Ugyanakkor a betegbiztosítás gondja arra késztette, hogy kapcsolatot keressen Gröninggel. Beszámolt nekünk arról, hogy a német betegbiztosítókat anyagi összeomlás fenyegeti, mert a gyógyíthatatlan krónikus betegségek tömegével állnak szemben. Ezzel természetesen igazolták azt, ami a pszichoterápeutáknak, akik korunkat gondosan figyelik, már ismert tény volt. A második világháború megrázkódtatásai a betegségek áradatát hagyták hátra, amelyeknek túlnyomó részben lelki okaik voltak, de szervi betegségekként jelentkeztek; sokféle gyomorbántalomtól és reumatikus megbetegedéstől kezdve egészen a kimondott neurózisig vagy bénulásokig. Ezekre a betegségekre a pszichológusok az ún. pszichoszomatikus fogalmat találták ki. A pénzreform után statisztikailag a betegségek számának fokozódását lehetett megállapítani, amely korábban ilyen nagymérvű soha nem volt, és nehezen lehetett volna szervi okokra visszavezetni. Lanzenrath valójában azt remélte, hogy Gröningnél egy olyan gyógymódot talál, ami egyszer talán a betegbiztosítás túlterhelt pénztárának a megkönnyebbítésére szolgálhat. Lanzenrath a kezelések és gyógyulások legnagyobb részét pontosan követte. Körülbelül húsz olyan esetet ismertetett meg velünk, amelyek segítségével egy hét leforgása alatt, gondos analízisek, vizsgálatok, és amennyiben lehetséges, a mindenkori háziorvosokkal való megbeszélések által, a számunkra fontos kérdésre kaphatunk választ: tud-e Gröning gyógyítani?

Július 8-án átnéztük a húsz vizsgálat eredményét. Ezek közül talán hét volt olyan, ami érdekesnek ígérkezett, sőt itt-ott titokzatosnak is tűnt, de Gröning körül csak nem akart tisztulni a kép. Mivel mi éppen ezzel a hét esettel foglalkoztunk, a vizsgálatok harmadik napján kétségbe estünk. Legalábbis számunkra, mint laikusokra volt igaz ez.

A lakáshivatal

Itt volt a Klüglich eset Bielefeldben. Klüglich, egy kisalkalmazott, a háborúban veselövést kapott. A sebesült vese csak kismértékben működödtt. A háború után a második vesét heves gyulladás támadta meg, ami végülis annyira előrehaladt, hogy az őt kezelő orvosok műtétre készültek. Röntgenfelvételek és egyéb leletek feküdtek előttünk. Pünkösd előtt Klüglich Lanzenrathon keresztül levélben fordult Gröninghez. Ő eleinte távgyógyítást alkalmazott, és kérte Klüglichet, hogy figyelje meg pontosan, mi történik testében a következő napokban. Klüglich fokozott veseműködést figyelt meg, sokkal sötétebb vizeletet, majd a panaszok csökkenését.

Sőt a kezelőorvos is javulást állapított meg. Gröning ezután személyesen is meglátogatta Klüglichet és a javulás továbbra is fennállt. Klüglich elhagyhatta az ágyat és nagy sétákat tett. Azonban amikor mi látogattuk meg, és Fischer professzor megvizsgálta őt, állapota ismét romlott. A professzor hamarosan rájött, hogy Klüglich, betegségére való tekintettel, egy szobát kapott a lakáshivataltól. A „gyógyulásáról“ hamarosan elterjedő hírek alapján azonban a lakáshivatal visszavonta tőle ezt a kiutalt szobát. Ezen a napon kezdődött a romlási folyamat. Nyilvánvalóan nem szimulálásról volt szó, hanem igazi rosszabbodásról, amit kétségkívül lelki okokra, félelemre lehetett visszavezetni, vagyis a betegség és a szobával való rendelkezés gondolati kapcsolatára. Gyógyulásról természetesen értelmetlen lett volna beszélni. A hagyományos gyógyászat ebben az esetben csak arra tudott rámutatni, hogy Gröning a beteget csak mély letargiájából tudta kiragadni, és ezáltal a test ellenállását átmenetileg megnövelni; bár ezzel elismerte a lelki kezelés, és a betegségekekkel szembeni testi ellenállóképesség javulása közötti közvetlen kapcsolatot, de igaza volt abban, hogy ezesetben gyógyulásról nem lehetett beszélni. Nyílt marad azonban továbbra is a kérdés, mit érhetett volna el Gröning egy tovább folytatott behatás esetén.

Az üzlete pénztárán ült

Itt volt továbbá W. asszony esete, ugyancsak Bielefeldből. Özvegy volt, és egy kerékpárüzlet tulajdonosa. Az üzlet mögötti konyhából, egy fotelből uralta az üzletet és családját. Már 15 éve szenvedett bizonyíthatólag járási panaszoktól és a lábában ödémás duzzanatoktól. A szív- és veseműködése azonban normális volt. Ezzel szemben egy elhanyagolt, kezeletlen ízületi reumának a jelei mutatkoztak rajta. Gröning fél órát ült vele szemben és hamarosan jobbulást jósolt neki. Ettől a Gröninggel való találkozástól kezdve ismét körbe tudott sétálni az udvarban és kitűnően érezte magát. A professzor megállapította, hogy az ödémák már csak nagyon kis mértékben voltak láthatóak. A kezelőorvosnál való vizsgálatok is igazolták a duzzanatok látható csökkenését. Az utóbbi időkben azonban a panaszok láthatólag ismét visszatértek. Tehát itt is csak a lelki bátorítás és élénkités okozta az átmeneti jobbulást, ami ismét a lelkiállapot és betegség közötti szoros összefüggést mutatta, de számunkra nem rendelkezett elég bizonyító erővel. Itt Gröning folytatódó kezelése által további, végleges gyógyulásban lehetne esetleg reménykedni. Érdekes volt az a megállapítás, hogy W. asszony már évek óta az üzlete pénztárán ült és azt képzelte, hogy a kasszát szakadatlanul őriznie kell, ami döntően előmozdíthatta a bénulás határáig terjedő járási panaszait Gröning valószínűleg ezt a kényszerképzetet oldotta fel átmenetileg, ami mindenesetre figyelemre méltó teljesítmény. Erre egy átlagos pszichoterapeutának nem fél órára, hanem napokra, sőt hetekre lett volna szüksége. De ez a teljesítmény nem volt elég ahhoz, hogy valami szokatlant keressünk Gröning mögött, és hogy ezt nagy klinikai kísérlet számára felhasználjuk.

Gröning egy ezüstgolyót adott neki

Végül ott a Schwerdt eset Bielefeldből. Itt két betegről volt szó. Egyrészt egy hivatalnok lányáról, akire az anyja nyomasztólag hatott. Másodszor egy gyártulajdonos férfiról, akire látszólag az örökségre sóvárgó rokonság felügyelt. A férfi és a lány egymásba szerettek, ami miatt a férfi heves konfliktusba került családjával. A lánynak az anyja állandó szemrehányásaival kellett szembenéznie, aki hallani sem akart a gazdag emberről, mert szerinte abból „úgyem lehet semmi“. Mindketten, a lány és a férfi is láthatóan elveszítették bátorságukat, és szakítottak egymással. A lány egy szokatlan, súlyos szívneurózisban betegedett meg, ami állandóan az ágyhoz kötötte. A férfit ugyanebben az időben baleset érte, és továbbra is fekve maradt, noha a sebesüléséből már régen felgyógyult. Nagyon vágyódott szerelme után. Hogy ezt a vágyat legyőzze, egyre betegebb lett és elbarikádozta magát az ágyban. Gröning kezelte az esetet. Első látogatásakor lényeges javulást ért el a lánynál, úgyhogy Schwerdt kisasszony elhagyhatta az ágyat. Valamivel később meglátogatta Gröninget és magával vitte néhány segítségre szoruló beteg nevét köztük a gyárosét is, de őt sem emelte ki különösebben. Gröning valószínűleg sejtette az összefüggést. A táskájából egy cigarettacsomag ezüstpapírját vette ki, öklében öszegyűrte és az így keletkezett golyót odaadta a lánynak azzal a parancssal, hogy olyan sokáig tartsa a kezében, amíg személyesen át nem adhatja a nevezett embernek. Akkor a férfi egészséges lesz. Schwerdt kisasszony 36 órán át tartotta kezében a golyót.

Eközben a férfi, a mindenütt elterjedt híresztelések alapján hallott Gröning sikereiről, és Schwerdt kisasszonynak adott utasításairól is. A kíváncsiság kiűzte az ágyból a lányhoz. A szétszakadt szerelem ezáltal újból összeforrt, és mindketten újra egészségeseknek érezték magukat. Fischer professzor kérdésére, hogy vajon most ismét rendszeresen találkoznak-e, a lány azt válaszolta: „Sajnos, igen.“ Az eredeti konfliktus, ami tulajdonképpen az egész bajt okozta, az anyával való feszült viszony, ill. a férfi rokonsággal való problémája tehát, ahogy ő mondta „sajnos“ még nem tisztázódott, és ez rövidesen ismét előhívhatta volna a régi állapotot.

Ez az eset felemás hatású volt. Gröning azonban ekkor is meglepően rövid idő alatt megszüntetett egy lelki komplexus okozta panaszt, figyelemre méltó beleélési képessége segítségével felismerte a helyes összefüggést, és a golyócska módszerrel egy olyan mesterfogást alkalmazott, ami miatt a legjobb pszichoterapeutának sem kellett volna szégyenkeznie. De nem vette figyelembe, hogy a kiváltó komplexus továbbra is fennmaradt. A Schwerdt eset volt az első, amit Fischer professzor felrótt Gröningnek. Ha különben semmi szokatlant nem találnának Gröningben, az nem tagadható, hogy meglepő veleszületett tehetséggel rendelkezik ahhoz, hogy jó pszichoterapeutává váljon.

A sztrájkoló motorkerékpár

Rendkívül különös volt az ún. Wehmeyer eset. Wehmeyer fuvarozási vállalkozó volt Herfordban. Tevékeny, erős, egészséges idegekkel bíró ember, aki biztosan nem hajlamos a színlelésre. Ő is felkereste Gröninget, hogy segítséget kérjen felesége számára, aki egy részleteiben pontosan nem ismert krónikus betegség miatt feküdt egy münsteri klinikán. Gröning többek között megmagyarázta neki: „Feleségének az lesz a kívánsága, hogy egy bizonyos időpontban hazajöhessen. Önnek azonban nem szabad előtte odautazni, és feleségét a hazamenetelre késztetni.“ Wehmeyer, mint mondtuk, olyan ember volt, aki nem hitt a jövőbelátásban, és nem szerette, ha előírnak neki valamit. Gröning figyelmeztetése ellenére felült a motorjára és elindult Münsterbe a feleségéhez. Eközben történt az a különös esemény, amivel nem tudott megbírkózni. Útközben a motor felmondta a szolgálatot. Ezért Bielefeldben bement egy javítóműhelybe, ahol tetőtől-talpig megvizsgálták a kereket, ami azonban rendben volt, működnie kellett volna. A szerelő kicserélte a gyertyákat, minden lehetségest megtett, de nem értette, hogy miért nem megy a motorkerékpár. Tanácstalanul mondta Wehmeyer úrnak, hogy a legjobb lesz, ha ismét hazamegy vele. Wehmeyer hazaindult. És ebben a pillantban, amint az irányt ismét Herford felé vette, megindult a motor, mintha sohasem lett volna baja. Örömmel fordult meg. A motor ekkor viszont azonnal megállt. Münster irányába nem volt hajlandó menni.

Wehmeyer ezután a kísérteties esemény után még egészen meghatódva, vonattal utazott Münsterbe. Ott felesége tényleg kijelentette neki, hogy azonnal haza akar utazni. Lényegesen jobban érezte magát, és az osztályos orvos közölte, hogy a kezelést végleg befejezték.

A forró áram
Egy szokatlan kezdeti siker

Vizsgálataink ötödik napján megélhettük az első valóban nagy meglepetést. Ettől a naptól kezdve egyik meglepetés követte a másikat, ami végül ahhoz vezetett, hogy túlzás nélkül szenzációról beszélhessünk.

Hamburgba utaztunk, mert Lanzenrath ismert egy esetet, ami rá különösen nagy benyomást tett. A beteg orvosi szempontból különben is jó megfigyelés alatt állt. Mendt úr kislányáról volt szó, aki Hamburgban egy autójavítóműhelyt tartott fenn. A kislány gyermekbénulásból gyógyult ki, de a lábában bénulási tünetek maradtak vissza.

Volt róla pontos, gondosan kidolgozott kórtörténet, áttekinthető diagnosztikával. Gröning a gyermeket a szokásos módszerével kezelte, nyugodtan ült vele szemben, lassan kérdéseket tett fel, hogy mit érez testében, minden esetben gyengéden simogatva a kezét. Ezután meghagyta, hogy a következő napokban a gyermek érzéseit pontosan jegyezzék fel. Ezt gondosan megtették, s amint azt Fischer professzor olvasta, a gyermek húzó fájdalmakat érzett lábától kezdve, fel egészen a derekáig. A fájdalmak egyre erősödtek, és a béna lábakban helyet készítettek egy egyre melegebb érzésnek és erősebb vérkeringésnek. A gyermek elkezdte ismét mozgatni a lábát, amire azelőtt nem volt képes. Fischer professzor megvizsgálta a gyermek végtagjait, és feltűnően jó vérellátást tapasztalt. Az egész kórlefolyás emlékeztette őt az „autogén tréning“ elvére, miközben nem ismert, hogy koábban ezt a módszert gyermekbénulásnál sikerrel alkalmazták volna. Az „autogén tréninget“ I. H. Schulz professzor, a jénai egyetem egykori pszichoterápiai docense fejlesztette ki, és tanította Németországban. Schulz módszere alapjában véve nem volt más mint a híres és minden európai számára titokzatos indiai jóga a modern gyógyászatra alkalmazva. Az általa kiképzett orvosokat arra tanította, hogy lelki befolyásolás által, amit nem szabad összetéveszteni a hipnózissal, a betegek vérkeringését bizonyos testrészekbe irányítsák. Ez nekik nem sikerül mindig. Sok esetben hetekig, néha hónapokig tartó fáradozást jelentett, amíg valóban kiérdemelte a „tréning“ nevet. Itt, ennél a Mendt esetnél Gröning már azonnali sikert ért el, ami teljesen szokatlannak mondható. Sőt, ha egy orvosilag képzett pszichoterapeuta kapta volna ezt a feladatot, a legjobb esetben is hetekre lett volna szüksége ahhoz, hogy azt az eredményt elérhesse, amit Gröning fél óra alatt. Fischer még hosszan tárgyalt a hamburgi Burckhard professzorral, és mindkettejüket annyira megragadta a siker, hogy Fischer professzor előszőr nyilvánította ki azt a véleményét, hogy Gröning szokatlan pszichoterapeutikus erővel, esetleg saját sugárzással, vagy valami mással rendelkezik, amit egy nagyszabású klinikai kíserletben kellene kivizsgálni. Hasonlóan a gyermekbénulás kezelésében rejlő lehetőségeket egy folyamatos, hosszabb ideig tartó kezelés során kellene megfigyelni.

Egy orvos sem tudott neki segíteni

Már a következő nap új, nagy meglepetést hozott. Lanzenrath elvezetett bennünket Gröning egy új betegéhez, egy bizonyos Kargesmeyer úrhoz Bad Oeynhausenbe. Kargesmeyer úr 47 éves volt, és két éves kora óta fejfájásban szenvedett, ami idővel súlyos trigeminusz-neuralgiává fejlődött ki. Ezalatt az arcidegek fájdalmát értik, ami a legborzasztóbb szenvedések közé tartozik. A fájdalom ereje öngyilkosságba tud kergetni egy embert. A szenvedést egy orvos sem tudja befolyásolni, s a fájdalmat gyógyszerekkel sem lehet tökéletesen megszüntetni. Végső esetben megkísérlik az idegeket alkoholos injekciókkal elsorvasztani, vagy egyszerűen szétválasztani. Ez mindenesetre nehéz és eredményességét tekintve semmi esetre sem biztos művelet. Kargesmeyert többször meg kellett műteni. Végül egy münsteri klinikán radikális operációval eltávolították a manduláit, és kitisztították a melléküregeket, mert azt gyanították, hogy az arcideg fájdalmának az ott lokalizált gyulladásos góc az oka. Az operáció az arcideggyulladásra hatástalan volt. Természetesen lehetséges, hogy a neuralgiát kezdetben a nevezett gyulladások okozták, ám a műtét után a fájdalmak az arcidegekben továbbra is fennálltak, hasonlóan azokhoz a borzasztó fájdalmakhoz, amiket az amputáltak a megmaradt végtagcsonkok idegeiben gyakorta éreznek, úgy, mintha a fájdalom átjárná az egész, már nem létező testrészt.Gröning kezelésbe vette Kargesmeyert. Kérte őt, hogy fejét fogja szorosan a két keze közé. Ezután Kargesmeyer forró áramot érzett az arcában. A fájdalom még pár napon keresztül tartott, de azután napról napra egyre kevésbé érezte. Már négy hete volt fájdalommentes.

Nyilvánvaló, hogy a vérkeringést itt is egy szokatlan képesség irányította, ami sikerhez vezetett. Talán más tényezők is hatásosak voltak, de ebben a pillanatban számunkra ez nem volt fontos. A trigeminus-neuralgia pszichotrapeutikus kezelésének eddig csak nagyon kevés, jelentéktelen esetét ismerjük. Mindamellett hetekbe, hónapokba telt, amíg javulást értek el. Gröningnek ez egy rövid találkozás alkalmával sikerült – ami a mai napig példátlan teljesítmény.