Gyógyulás súlyos depresszióból és lelki megrázkódtatási zavarból (PTBS)
R. Z. (43), Melbourne (Ausztrália)
Már gyermekként is depressziós voltam. Apám gyakran volt erőszakos velem. Mindig nagyon csendes és félénk voltam, rosszul aludtam. Amikor kilenc éves voltam, bántalmaztak. A család tudott róla, de nem tettek ellene semmit. Amikor 16 éves voltam, megpróbáltam megölni magam, bevettem egy nagy adag tablettát – „sikertelenül“. Az iskolában minden tantárgyból megbuktam. Emiatt még jobban gyűlöltem magam és azt gondoltam, hogy semmire nem vagyok jó. Amikor 18 éves voltam, elköltöztem otthonról. 22 éves koromtól négy éven keresztül pszichiátriai kezelés alatt álltam. Gyógyszereket nem szedtem a mellékhatások miatt. A házasságom három év után tönkrement és a kezelő pszichiáterem azt mondta, hogy nem tud többet tenni értem. Pszichológusok, pszichiáterek, orvosok, kórházak, lélekgyógyászok és gyógyászok Odisszeáján mentem keresztül. A múlt minden emléke egyre építette le a testemet. Elrejtőztem és kemény pánikrohamokat éltem át, mintha szívinfarktusom lett volna. Aztán órákra elveszítettem az eszméletemet. Az ajtókat bezárva tartottam és éveken keresztül sírtam magam álomba. A depressziók, félelmek és a pánikrohamok egyszerűen túl súlyosak voltak és 2003-ban beutaltak egy pszichiátriai intézetbe. Tesztelés után gyógyszerekre állítottak (Cipramil, később Avanza = Mitrazepam), amelyek segítettek is. Azt gondoltam, mostmár minden rendben lesz, de volt még valami a lelkemben, ami hangosan felkiáltott. 2005-ben megpróbáltam egy pszichiáter segítségével a gyógyszereket elhagyni. Amikor a dózist egy tablettára (30 mg) csökkentettem, megjelentek az elvonási tünetek. Szenvedtem a verejtékezéstől, a fájdalomtól, a félelemtől, a hidegrázástól, a hányingertől és a klausztrofóbiától. Elhatároztam, hogy szedem továbbra is a gyógyszert. Altatót és Váliumot írtak fel az elvonási tünetek ellen, de amikor az Avanza dózist újra 60 mg-ra emeltem, megszünt minden elvonási tünetem. Ez nagy csalódás volt számomra, mert most láttam, hogy nagyon erősen függök a gyógyszertől. Az volt az érzésem, hogy a hátrlévő életemet terápiákon és orvosoknál fogom eltölteni. A depresszió annyira súlyos volt, hogy továbbra is sokat sírtam, fájdalmaim voltak mindenhol és végezni akartam az életemmel. Az öngyilkosságot 2007. július 1-jére terveztem.
A végén csak az isteni segítség marad
2007. június 30-án, pénteken Melbourne egyik forgalmas részén egy hídon térdre borultam és kértem Istent, hogy segítsen. Ha semmi jelet nem kaptam volna, úgy július 1-jén, vasárnap öngyilkosságot követtem volna el. Egy nappal később felhívott egy barátnőm, akinek fogalma sem volt a problémáimról. Megkérdezte, hogy találkozhatnánk-e egy kávé mellett és mesélt nekem egy filmről, ami egy gyógyítóról szólt. Kértem Istent, hogy mutassa meg nekem a helyes utat és 2007. július 1-jén megnéztem a filmet.
A megmentés
A „Bruno Gröning, a fenomén” című film alatt sírnom kellett. A szívem nyitva volt, melegséget és szeretetet éreztem. Egy korabeli tanú a filmben bemutatta a gyomorrákból történő gyógyulását, beszélt a megváltásról. Ez nagyon megérintett engem. Éreztem, ahogyan a Heilstrom a testemet átjárta. A film végén boldog voltam és éreztem az energiát. Noha ebben az időpontban még nem tudtam, hogy megkaptam a gyógyulást, de mégis hálás voltam, hogy Isten meghallgatta az imáimat. Ettől a naptól kezdve jobban voltam. Újra sportoltam. Egy idő után a gyógyszereknek pont ellenkező volt a hatásuk, vagyis a bevételük után depresszív lettem. Miután részt vettem a Baráti Kör egy találkozóján Sydneyben, 2008 áprilisában, erős Regelungjaim voltak, sokkal több alvásra volt szükségem és fájt a fejem. A Regelungok után már nem volt depresszióm és elvonási tüneteim sem voltak. A félelem- és pánikrohamaim eltűntek. Rendszeresen jártam a közösségi órákra és azóta naponta kétszer einstellezek. Felszabadultam és most már megszabadultam a fájdalomtól, a függőségtől, a kezelésektől, az orvosoktól és a nyugtalanság érzésétől. Köszönöm Istennek és a barátunknak, Bruno Gröningnek, hogy visszakaptam az életemet.
Pszichológiai kommentár
Zenel asszonyban már fiatal korában kifejlődött egy visszatérő depressziós zavar öngyilkossági hajlammal valamint egy krónikus poszttraumás zavar, melyre a rossz emlékek elnyomása és egyazon időbeli flashback-je (visszapergetés), disszociáció, félelmek, ijedősség és alvászavar volt jellemző. Sem a különböző pszichoterápiás, sem a pszichopharmakológiai kezelési próbálkozások nem vezettek az állapota tartós javulásához. Pszichológiai szempontból nem megmagyarázható és nagyon szokatlan egy ilyen hirtelen változás a gyakorlati és a viselkedési szinten, miután kapcsolatba került Bruno Gröning tanításával. Szellemi úton történő gyógyulásról lehet szó.
R.B., lic. phil. pszichológus
