A „Gröning fenomén“ és az orvosok
A heidelbergi orvosi vizsgálat ígéretesnek tűnik a szakértői jóváhagyás szempontjából
Ebben a herfordi időben kezdték el Gröning gyógyítási sikereit felülvizsgálni a Revue című újság egészségügyi munkatársai. A marburgi pszichológus Dr. H. G. Fischer egy külön újságíró stábbal utazott Herfordba. Elbeszélgetett a gyógyultakkal, és meglepetéssel állapította meg, hogy Gröning módszere valóban sikeres volt. Ezért a Revue elhatározta, hogy hozzájárul a „Gröning fenomén“ tudományos alapon való tisztásához. A heidelbergi egyetemi klinika kapta a megbízást arra, hogy kivizsgálja a „Csodadoktor“ gyógymódjait.
Bruno Gröning beleegyezett Fischer javaslataiba, mert a vizsgálatok kedvező lefolyása esetére pozitív szakértői véleményt ígért. Bruno Gröning remélte, hogy utat talált ahhoz, hogy szabadon működhessen.
Gyógyulások az orvosok szeme láttára – „Bruno Gröning nem sarlatán“
Július 27-én kezdődtek a vizsgálatok. Azok a személyek, akiken tudását be kellett bizonyítania, a betegeknek abból a köréből kerültek ki, akik mintegy 80 000 kérő levélben fordultak hozzá. Ehhez még hozzájött a heidelbergi Ludolf-Krehl Klinika néhány paciense. Először mindnyájukat alaposan kivizsgálták, és megállapították a diagnózist. Ezek után kerültek Gröninghez, rajtuk kellett megmutatnia módszerét. Ennél más orvosok is jelen voltak. Tanúi lehettek annak, hogyan szűntek meg a betegségek, sőt gyakran spontán gyógyulások is történtek. A klinikán tartott utóvizsgálatok igazolták a gyógyulásokat. Még a gyógyíthatatlannak tartott Bechterew kór is gyógyítható.
A Revue újság által megjelentetett szakvélemény-ben Dr. Fischer nyomatékosan kijelentette, hogy Bruno Gröning nem sarlatán, hanem született tehetségű lelki orvos. Ezzel próbálta saját szemszögéből a „Gröning fenomént“ megmagyarázni, anélkül, hogy igazat adott volna neki.
Gröning megtagadja az üzletelést
A végleges szakvéleményt az eredmények kiértékelése után akarták kidolgozni. Biztosították Bruno Gröninget, hogy szabad utat kap működéséhez. Eközben Fischer professzor és von Weizsäcker úr (akinek a védnöksége alatt állt az egész vállalkozás) javaslatot tett gyógyintézetek létesítésére, ahol Bruno Gröning az orvosok mellett működhetett volna. A betegek kísérését és kiválasztását azonban maguknak akarták biztosítani.
Ezzel kapcsolatban Bruno Gröning így nyilatkozott: „Mindezek alapján a Fischer professzor által megállapított pénzügyi feltételek számomra nem voltak elfogadhatóak. Természetesen erről sok megbeszélést folytattunk, sőt azokkal az urakkal is, akik ezt finanszírozni szándékoztak. Fischer professzor javaslataival nem tudtam egyetérteni, ezért elutasítottam, és pedig azért, mert 1. ellentétben vele én semmiféle anyagiakkal nem rendelkeztem, így nem vállalhattam olyan pénzügyi kötelezettségeket, amelyeket nem tudtam volna teljesíteni. 2. soha nem gondoltam arra, hogy ebből a tervből anyagi hasznot húzzak. Ezért mindez számomra lehetetlen követelés volt. Azon kívül csak azt akartam tenni, ami a hívatásom, hogy a segítséget kérőknek segíthessek. Csak ezért akartam a pszichoterapeuták rendelkezésére állni, de ebből az ügyből soha sem akartam üzletet csinálni.“
A szakértői jóváhagyás hiánya és törvénnyel való konfliktus kialakulásának lehetősége
Bruno Gröning elutasító viselkedése miatt a professzorok elvesztették az iránta való érdeklődésüket. A megígért szakértői véleményt sohasem állították ki. Ahelyett, hogy szabad működést biztosítottak volna számára, még több akadályt gördítettek az útjába. A vizsgálatok folyamán gyógymódját „kezelés“ és „páciens“ kifejezésekkel látták el, és orvosi működésként értékelték. Ezzel meg is határozták a természetgyógyászati törvénnyel való ellentétet.
1949 – a nyilvánosság gyújtópontjában
Bruno Gröning működése Herfordban
Betegek és segítséget keresők ezrei vették körbe Gröninget
A kilencéves Dieter Hülsmann már hosszú ideje ágyban fekvő beteg volt. Előrehaladott izomsorvadásban szenvedett, és az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Miután Bruno Gröning foglalkozott a kisfiúval, a gyermek ismét képes volt járni. Hülsmann mérnök, akit fia hirtelen gyógyulása fellelkesített, kérte a vendéget, hogy maradjon továbbra is náluk. Más betegeket is meg akart hívni– mondta Hülsmann –, hogy a csodadoktor segítsen rajtuk.
Bruno Gröning elfogadta az ajánlatot, és a házat egyre több gyógyulásra váró kereste fel. Egyre többen hallottak a Gröning körüli csodálatos gyógyulásokról. Nem telt sok időbe, és neve ismertté vált. Az újságok beszámoltak a „Csodadoktor“-ról, és az angol szektorban napi téma lett. Ezrek áramlottak a Wilhelmsplatz-ra, és tömegek lepték el a házat.
Manfred Lütgenhorst, a Münchner Merkur napilap újságírója többek között így írt 1949. június 24-én: „Amikor délelőtt 10 óra 30-kor megérkeztem Herfordba, a Wilhelmsplatzon a kis kétemeletes ház előtt kb. 1000 ember gyűlt össze. Elmondani is nehéz, milyen nyomorúságos képet nyújtottak. Számtalan béna ült tolószékben, másokat hozzátar-tozóik támogattak, vakok, süketek, anyák béna és gyengeelméjű gyermekeikkel karjukban, öreg nénikék és fiatal emberek tolakodtak, sóhajtoztak. Majdnem 100 autó, teherautók, buszok tömege parkolt a ház előtt, valamennyien messziről jöttek.”
Bénulások, gyomorbántalmak, vakság: „Gröning úr rámnézett és most ismét egészséges vagyok.“
Manfred Lütgenhorst folytatja:„ ,Gondolják, hogy meggyógyulnak?‘ - kérdeztem a betegeket. Ők bólintottak. ,Tegnap kellett volna, idejönnie’ - válaszolta egyikük ,Gröning úr Viersenben volt, Rheinlandban, és itt az udvarban öt béna volt jelen, mindnyájan egészségesen mentek haza. Távgyógyítás – az udvar gyógyította meg őket.’ A többi beteg igazolta ezt a tényt.
Továbbmentem a tömegben, és lejegyeztem az emberek csodálatos beszámolóit. Ez már mind elég volna ahhoz, hogy kitöltsön egy könyvet. Amikor rágyújtottam egy cigarettára, mellettem egy fiatalember így szólt: ,Kérem, adjon nekem is egyet!‘ Egyenruhát hordott, és úgy nézett ki, mint aki Oroszországból tért haza. Adtam egyet neki. Rágyújtott és nagy lelkesedéssel mondta: ,Látja, mindent tudok újra magam csinálni.‘ S eközben elkezdte a jobb karját ujjaival együtt mozgatni és eközben jobb lábát is. ,Önt is Gröning gyógyította meg?‘ – kérdeztem. ,Igen, Oroszországban az egész jobb oldalam megbénult. Gröning úr csak rám nézett, és most újra teljesen egészséges vagyok, ezt még most sem tudom felfogni.‘ Boldogan mozgatta a végtagjait.
Egy csoport felé igyekeztem, ahol emberek egy kb. 40 éves fehérhajú nőt vettek körül Hallottam, amikor az asszony ezt mondta: ,Engem is Gröning úr gyógyított meg. Súlyos gyomorfekélyem volt, egyre soványabb lettem, és a fájdalmaktól már nem tudtam aludni. Tizenketten voltunk egyszerre Gröningnél. [...] Rám nézett és úgy tűnt, mintha a fekély, mint egy kő, a földre hullott volna. Azóta nincsenek fájdalmaim, egyre hízom, és a röntgenfelvételek egyértelműen kimutatták, hogy a fekély eltűnt. Az orvosi vizsgálati bizottság rendelkezésére álltam. Mondhatom Önöknek, nagyon csodálkoztak!‘
Az asszony tovább folytatta elbeszélését: ,De ez még mind semmi. Múlt héten egy vak ember tartózkodott itt az udvaron. Több napon és éjszakán át várakozott. Miután én többször jövök ide, feltűnt nekem. Megszántam szegényt és meghívtam enni. Nem, hárította el. ,Nem mulaszthatom el azt a pillanatot, amikor Gröning úr kijön.‘ Ekkor hoztam neki egy zsemlét, és azt mondtam, hogy majd gondoskodom róla, hogy valaki kivigye őt a pályaudvarra. ,Senkire sincs szükségem, mert én egyedül fogok menni a pályaudvarra.‘ Ezután saját szememmel élhettem meg. Gröning úr kijött, és a fiatalember felkiáltott. ,Ismét látok!‘ Valóban, a fátyol eltűnt a szemei elől. Leírta nekem, milyen táskát tartottam a kezemben. Ezt mondta: ,Ott megy egy autó, ez és ez a rendszáma.‘ És ahogy kijelentette előre, egyedül megtalálta az utat l a pályaudvarra. A körülállók mind sírtak az örömtől.‘”
Gyógyítási tilalom a hatóságok és az orvostársadalom részéről
Nem tartott sokáig, és a hatóságok – különösen az egészségügyi hatóság – megvizsgálták az ügyet. Kialakult egy vizsgáló bizottság, és Bruno Gröninget eltiltották a gyógyítástól. Néhány befolyásos orvos kimondottan ellensége lett. Mindent megmozgattak, hogy működésében akadályozzák, és követelték, hogy vesse alá magát egy tudományos vizsgálatnak. Hogy mi húzódott meg a tilalom mögött, világosan látható az irányt megszabó résztvevő orvosok következő kijelentéseiből. „Gröning bebizonyíthatja azt, amit csak akar, a gyógyítási engedélyt úgysem fogja megkapni.“ „Az orvosok szakmai becsületét sérti, ha Gröninggel szóba állnak.“ Június végén véglegesen el kellett hagynia Herfordot. Minden igyekezete meghiúsult, hogy gyógyítási engedélyt kapjon.
Életrajza és életének döntő állomásai
Előkészületek a későbbi működésre
Ráerőltetett és félbehagyott tanulmányok
Az általános iskola ötödik osztálya után Bruno Gröning kereskedői szakképzésbe kezdett. Ezt azonban két és fél év után apja nyomására kénytelen volt abbahagyni. A pallér azt akarta, hogy fia hozzá hasonlóan építészeti szakmát tanuljon. Ácsnak taníttatta, de itt sem juthatott el a záróvizsgákig. A háború utáni zűrzavaros gazdasági helyzet nem tette lehetővé. Negyedévvel inasidejének befejezése előtt a cég megbízások hiányában bezárt. A rákövetkező időkben különböző tevékenységekkel foglalkozott. Egon Arthur Schmidt így ír a következő időkről:
„Minden munka sikerült amibe belefogott“
„Azonkívül különböző munkatársai, mint különleges ismertetőjelről számoltak be arról; hogy bármilyen munkához is nyúlt, az mind sikerült neki; órák, rádiók javítása, vagy lakatosmunkák. A műszaki dolgokban különösen ügyes volt. Soha sem vonakodott a legdurvább, a testileg legnehezebb munkák elvégzésétől sem. Kikötőmunkásként ugyanúgy húzta a kötelet, mint társai. Nem rejtette véka alá, hogy ez hozzátartozott ahhoz az úthoz, amely őt a mélységen átvezette, hogy eljusson a magasságba. Egy régi kínai közmondás mondja: „Aki sohasem ment mocsáron keresztül, abból nem lehet szent.“ Régebbi munkatársaitól fennmaradtak bizonyítványok, amelyek közül az egyik nemrég a kezembe került és ebben az állt, hogy egy éves közös munka után ennek a munkásnak Bruno Gröning volt a legrendesebb, legjobb munkatársa, akivel valaha is együtt dolgozott, és az elképzelhető legjobb emlékei vannak róla.“
Esküvő és családi sorscsapások
Huszonegy évesen megházasodott. De felesége egyáltalán nem értette meg őt. Egy polgári családi élet korlátjai közé akarta kényszeríteni, és gyógyításait hóbortnak tekintette. 1931-ben és 1939-ben született fiai, Harald és Günter, mindketten 9 éves korukban haltak meg. Noha számtalan ember gyógyulhatott meg Bruno Gröning által, Gertrud Gröning nem hitt férje gyógyerejében. Nem rá bízta a gyerekeket, hanem az orvosokra. De a hagyományos orvoslás nem tudott rajtuk segíteni. Mindkét fiú kórházban halt meg, Harald 1940-ben Danzigban, Günter 1949-ben Dillenburgban. Bruno Gröning számára ez volt élete legnagyobb sorscsapása. Évekkel később is megkönnyezte, ha fiairól beszélt.
A két világháború közötti időszak előkészület volt későbbi működéséhez. Jó néhány rossz tapasztalatot kellett elkönyvelnie, hogy az embereket minden élethelyzetükben megérthesse, és bajaikban velük érezhessen.
Lövés helyett segíteni – a fronton és a hadifogságban
A második világháborúban, 1943-ban behívták a Wehrmachtba. Ott nézeteltérései támadtak feletteseivel. Amiatt, hogy vonakodott emberekre lőni, a hadbírósággal fenyegették meg. Végül mégis a frontra kellett mennie. Megsebesült, orosz hadifogságba került és 1945-ben, mint hazájából száműzött került Nyugat-Németországba.
Bruno Gröninget a háborús idők alatt csak az a vágy fűtötte, hogy minél többet segíthessen. Sőt a fronton is megragadott minden alkalmat, hogy társaiért és a civil lakosságért bevesse magát.
Egy orosz faluban lehetővé tette az éhhalál küszöbén lévő embereknek, hogy hozzájussanak a hadsereg élelmiszer-készletéhez. A fogság alatt bajtársainak jobb ruházatot, élelmet és jobb szállást harcolt ki. Sok embert gyógyított meg, akik felpuffadtak az éhezéstől. A háború borzalmai között egy embert sem ölt meg, de számtalannak segített.
Válás és az emberekhez való odaadás
1945-ben kiszabadult a fogságból, a hesseni Dillenburgban új egzisztenciát épített fel, és családját is odahozatta. Miután a második fiú is meghalt, és felesége minden segítésre irányuló tevékenységét meg akarta tiltani, elvált tőle. Kötelességének érezte, hogy a gyógyító erőt, amivel rendelkezett, minden emberhez eljuttassa. Azt mondta: „Nem egyes emberekhez tartozom, hanem az egész emberiséghez.“
1949 elején útja a Ruhr-vidékre vezetett. Egyesek beszámolói következtében mind többen figyeltek fel Bruno Gröningre. Házról házra járt, mindig oda, ahol szükség volt rá. Így működött kis körben, amíg 1949 márciusában elfogadta egy herfordi mérnök meghívását, hogy látogassa meg a fiát.
Gyermekkora és ifjúsága
Megverték, csúfolták, nem értették meg – egy gyermek, aki más mint a többiek
Menekülés egy keményszívű környezetből a természetbe: „Itt megtapasztalhattam Istent“
Bruno Gröning 1906. május 30-án született Danzig-Olivában, August és Margarethe Gröning hét gyermeke közül a negyedikként. Szülei már korán felfigyeltek fiuk különleges voltára, pl. félénk állatok, mint pl. nyulak, őzek maguktól odamentek hozzá és hagyták magukat megsimogatni.
Minél idősebb lett Bruno Gröning, környezete annál idegenebb lett számára. Gröning azt mesélte, hogy otthon néha kékre-zöldre verték. Ahogy elmondta, az ütések nem fájtak, de meg nem értettnek érezte magát.
Környezetének keményszívűsége miatt kiközösítve, a kis Bruno a természetbe menekült. Jobban vonzódott az állatokhoz, fákhoz, bokrokhoz, mint némely emberekhez. Gyakran órákra eltűnt az erdőben.
„Itt megtapasztalhattam Istent. Minden bokorban, fában és minden állatban, sőt még a kövekben is. Órákon keresztül álldogáltam elmélyülve – tulajdonképpen az idő megszűnt számomra - és mindig úgy éreztem, mintha egész bensőm kitárulna a végtelenség felé.“
A vele hasonló korúak verekedéseiben soha sem vett részt. Így ő lett a gonosz gúnyolódások tárgya, akit megvertek és büntettek, mer tő más voltg, mint atöbbiek.
Szívesen látott gyógyulások embereknél és állatoknál
Idővel felismerhetővé vált Bruno Gröning lényében az, aminek köszönhetően a nyilvánosság rivaldafényébe került. Jelenlétében emberek és állatok, gyógyultak meg. Különösen az első világháborúban kereste fel gyakran a kórházakat, ahol őt szívesen látták. Ha megjelent, a sebesültek jobban érezték magukat, és sokan meggyógyultak. Betegek is üzentek édesanyjának, azzal a kéréssel, hogy jöjjön el hozzájuk a kis Brunóval. A családban és ismerősök körében szívesen fogadták a kisfiú gyógyító képességét.
Vágyakozás az önállóság után
Bruno Gröning így ír életrajzában. „Már kis- koromban megszabadultak jelenlétemben szenvedéseiktől a beteg emberek, és gyerekek, de felnőttek is veszekedéskor, ingerült állapotban néhány szavamtól teljesen megnyugodtak. Már gyerekként észrevettem, hogy a félénk, vagy rosszindulatúnak tartott állatok hozzám jóindulatúak és szelídek voltak. Ezzel szemben a szülői házzal való kapcsolatom különös és feszült volt. Ezért hamarosan teljes önállóságra törekedtem, hogy kikerülhessek a meg nem értettségből, amit családom irányomban tanúsított.“
Bruno Gröning (1906-1959)
Társadalmi ellentétes vita egy rendkívüli emberről
1949-ben Bruno Gröning neve egyetlen éjszaka leforgása alatt a német nyilvánosság reflektorfényébe került. A sajtónak, rádiónak, hiradónak állandó témája lett. A fiatal köztársaság lélegzetvisszafojtva figyelte a „Csodadoktor“ körüli eseményeket - ahogyan hamarosan nevezték őt. Filmet készítettek róla, tudományos vizsgálóbizottságot hívtak egybe, a hatóságok egészen a legfelsőbb grémiumig foglalkoztak Bruno Gröning esetével. A nordrheinwestfáliai szociális miniszter pert indított ellene a természetgyógyász törvény megszegése vádjával. A bajor miniszter ellenben azt mondta, hogy egy ilyen „kivételes jelenség“ működését nem szabad paragrafusok közé szorítani. A bajor belügyminiszter „önálló szeretetszolgálatnak“ nevezte Gröning működését.
A teljes néprétegben heves vitát váltott ki Bruno Gröning esete. Az érzelmi hullámok a magasba szöktek. Papok, orvosok, újságírók, jogtudósok, politikusok és pszichológusok - mindnyájan Bruno Gröningről beszéltek. Csodálatos gyógyításai egyesek szerint egy felsőbb hatalom kegyelmi ajándékai voltak, mások sarlatánságnak minősítették. De a gyógyulások tényét orvosi vizsgálatok igazolták.
Világméretű érdeklődés egy egyszerű munkás iránt
Bruno Gröning 1906-ban született Danzigban A háború után üldözöttként Nyugatnémetországba emigrált, egyszerű dolgozó volt. A legkülönbözőbb munkákból tartotta fenn magát; volt ács, gyári- és kikötői munkás, táviratkihordó, gyengeáramú szerelő. Most hirtelen ott állt a nyilvános érdeklődés kö-zéppontjában. Csodagyógyításainak híre hamarosan elterjedt az egész világon. Minden országból jöttek betegek, kérőlevelek és ajánlatok. Gyógyulást keresők tizezrei keresték fel működési helyeit. Forradalom kezdődött az orvostudományban.
Tiltások, bírósági eljárások és profitéhes munkatársak szorításában
De az ellenfelek is megjelentek. Befolyásos orvosok, egyházi funkcionáriusok, jogtudósok és egykori munkatársak mindent megmozgattak, hogy Bruno Göning működését megakadályozzák. Megtiltották, hogy gyógyítson, pert indítottak ellene. Minden törekvése, hogy működése rendezett körülmények között történjék, meghiúsult, részben az iránytadó társadalmi erők ellenállása, részben munkatársainak tehetetlensége vagy profitéhsége miatt. Amikor Bruno Gröning 1959 januárjában meghalt, az utolsó per éppen folyamatban volt. Az eljárást beszüntették, érvényes ítéletet soha nem hoztak ellene. De sok kérdés nyitott maradt.
